Szedd velünk újra!

Szedd velünk újra!

2013. szeptember 14-én újra TeSzedd, hazánk legnagyobb önkéntes szemétszedési akciója!
Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő akció célja mit sem változott az elmúlt évek során, hiszen továbbra is a lakókörnyezetünkben “elhelyezett” – azaz illegálisan lerakott – szemétkupacok összeszedésére csábítjuk az önkénteseket!


A tavalyi TeSzedd! óta a lakott területeken némileg változott ugyan a kép, hiszen sok-sok önkormányzat és állami szervezet fordította a közmunka programban dolgozók erőforrásait településének megtisztítására, a külterületekre azonban ismételten ráfér egy nagytakarítás. Ezeken a területeken nem az eldobott papír zsebkendők vagy cigaretta csikket okoznak esztétikai szennyezést, sokkal inkább a – jobb esetben zsákokban ide érkező – kommunális hulladék okoz valódi környezetszennyesést!

teszedd_3Ahhoz, hogy az ilyen jellegű károkat legalább részben csökkenteni tudjuk, idén újra szemétszedésre hívunk fel Téged is! Tavaly komoly sikereket értünk el, hiszen 150.000-en több milliárd Forintnyi munkát elvégezve szedtük össze a kevésbé környezettudatos állampolgáraink által elhagyott szemetet, és biztos vagyok abban, hogy nem lesz ez idén sem másképpen!

Sokan azt mondják, hogy a TeSzedd! üzenete nem éppen pozitív, hiszen az akció üzenete az is lehetne, hogy szemeteljetek szabadon, majd mások összeszedik helyettetek. Szerintem ez nem így van. A TeSzedd! csapata egy siker csapat! Miért? Mert egy nap alatt el tudja tüntetni annak a szeméttömegnek a jelentős részét, amelyet mások közel egy év alatt halmoznak fel.
Persze egy-egy TeSzedd! csak egy-egy csata a szemétkupacok elleni háborúban, ám a háború megnyeréséhez nyertes csatákra és sikeres csapatokra is szükség van!

Gyere, csatlakozz csapatainkhoz! Regisztrálj, és szedd velünk újra!

teszedd_2

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.