Magyarország 2012 óta vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióban, melynek során helyi kezdeményezéseket valósítanak meg a csatlakozó önkéntesek annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzék. A Földművelési Minisztérium koordinálásával megszervezett hazai kampányhoz csatlakozók az elmúlt években is szereztek dobogós helyeket kreatív és hasznos – megvalósított – ötleteikkel. Az Európai Hulladékcsökkentési Díj elnyeréséért pályázó akciók közül a hazai zsűri a 6 kategória legjobb megvalósított ötletét terjesztette a brüsszeli koordinációt ellátó, nemzetközi szakemberekből álló zsűri elé. A nemrégiben megkapott információ szerint az idei döntősök közé 2 hazai akció is bejutott.
aleksandrov-valeri-bulgaria-too-much-wasteEgy picit gondolkodj. Igaz, hogy az Európai Hulladékcsökkentési Hét idén lezárul és következik négy olyan hét, ami mindent visz fogyasztás és pazarlás tekintetében az évben, de mégis… Ha csak felmerül benned a gyanú, hogy másképp is lehetne csinálni a Nagy Karácsonyi Felhajtást, mint ahogy eddig szoktuk, és érdemes ma döntést hozni a holnapról, az már óriási siker. Lehet még fokozni? Lehet!
norbert-van-yperzeele-anti-suicide-belgium-too-much-waste-1Ha azt hiszed, hogy a szemét az csak szemét, nagyon tévedsz. Annyira, hogy a szakemberek nem is neveznek semmit szemétnek, amit begyűjtenek. Mert az lehet pl. kommunális hulladék, azaz a vegyes, nem válogatott hulladék, aminek legnagyobb része egyenesen a lerakókra kerül. Ma ezt a hulladékot általában nem hasznosítjuk, de már vannak kísérletek biogáz, vagy pl. ritkafémek kinyerésére. Sőt, van, ahol nem is rakják le, hanem égetőművekben hőenergiát nyernek a „közönséges” szemétből.
EWWR 2015 Többet kevesebből!Pedig, ahogy peregnek a mindennapok, semmi erőfeszítést nem teszek a környezetvédelemért. Persze, nem szemetelek az utcán és az erdőben, persze, lekapcsolom magam után a villanyt, de a vizet sem folyatom fogmosás közben és a családban továbbadom a kinőtt ruhákat. Ja, és saját szatyrot viszek a bevásárláshoz. Semmi extra, így tanultam a szüleimtől. Hogy ez már maga a környezetvédelem? Azt nem is tudtam. Ha másképp nézzük, ezek szerint én felelősséget vállalok a saját szemetem után, nem pazarlom a rendelkezésre álló forrásokat és még az újrahasználatra is figyelmet fordítok. Büszke is vagyok magamra! :) Környezetvédő vagyok!
kezekMi bírhat nagyobb összekovácsoló erővel, mint az, amikor közösen gondolkodunk és cselekszünk bolygónkért, ami mindannyiunké?!

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét idén is remek alkalmat nyújt közösségek, baráti társaságok számára, hogy bemutassák, hogyan gondolkodnak a hulladékcsökkentésről és mit tudnak tenni ennek érdekében.
cipők

Az elmúlt napok már-már őszbe hajló időjárása sokunkban aktivizálta a vezérhangyát, miszerint halaszthatatlanul itt az idő az aktuális ruhatárfrissítésre. A vásárlási szokásaink pedig sajnos azt mutatják, hogy még a legszínesebb, leggazdagabb ruhatárban is találunk évről-évre hiányt. Néhány fázós reggel, és máris hajlamosak vagyunk belekezdeni ruháink módszeres és sokszor meggondolatlan duzzasztásába, ezzel pedig – valljuk be − sokszor felesleges darabokat is beszerzünk. Jobb esetben utóbbiak „csak” évekig kallódnak a szekrényben, a legrosszabb forgatókönyv esetén azonban hamarosan textilhulladékká válnak.


Átadtuk az Európai Hulladékcsökkentési Hét Magyarország díjakat. Az elismerést a legutóbbi, a tavaly év végén lebonyolított kezdeményezés kiemelkedő hazai résztvevői kapták. A legjobb, legkreatívabb, legtöbb embert megmozgató akciók kiötlői 2016. május 18-án Budapesten, az Országos Hulladékgazdálkodási Konferencia szakmai rendezvényünkön vehették át a díjat.