Pályázati felhívás: „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat”

Pályázati felhívás: „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat”

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat” címmel alkotópályázatot hirdet.

I.  A Pályázat célja

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2009-ben kezdte meg tevékenységét, hogy nemzetközi szinten népszerűsítse a hulladékgazdálkodás lehetséges alternatíváit. Az immáron évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés célja, hogy Európa legtöbb tagállamában egyszerre kerüljön sor olyan programok, projektek, események, rendezvények, versenyek megrendezésére, amelyeknek a célja, hogy felhívják a figyelmet a hulladék csökkentésének szükségességére, lehetőségeire. A minden év novemberében megvalósuló programsorozathoz önkéntes alapon lehet csatlakozni.

Magyarország eddig számos oktatási intézménye, állami vagy önkormányzati szervezete, civil szervezete,vállalkozása, sőt számos magánszemély is szervezett az elmúlt években valamilyen olyan programot, amellyel a hazai környezettudatosság színes tárházát mutattuk be.

Az idén megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programszervezői által szervezettrendezvényeket, eseményeket, akciókat a szaktárca által felkért zsűri is díjazni kívánja.

A pályázati felhívásunk most azoknak szól, akik szeretnének részt venni a hazai díjak megálmodásában és elkészítésében, az Európai Hulladékcsökkentési Hét célkitűzésének megfelelően valamilyen feleslegessé vált, kidobásra ítélt dolog, eszköz, tárgy, alkotórész felhasználásával.

Mi a díjakat megalkotókat is díjazni szeretnénk! Ezért arra hívunk fel minden, kreatív ötletekben gazdag, környezettudatos pályázni kívánót, hogy készítse el azt a díjat bármilyen anyagból, bármilyen technikával, amelyet a hazai zsűri majd odaítélhet a magyar hulladékcsökkentési programszervezők legjobbjainak.

II.  A Pályázati feltételek

A pályázaton 16. életévüket betöltött magyar állampolgárok vehetnek részt.

Az alkotásoknak eredeti tartalmaknak kell lenniük. Csak saját, a pályázó által készített alkotás nevezhető.

Korábbi pályázatokon díjat nyert alkotások nem vehetnek részt a pályázaton. Egy pályázó maximum 3 pályaművet küldhet be.

A zsűri által átadásra javasolt, nyertes pályaművekre vonatkozó felhasználási jogokat a pályázók a pályázat kiírójára ruházzák annak érdekében, hogy a pályaműveket a nagyközönségnek is be lehessen mutatni, azok díj formájában az I. pontban foglaltak szerint átruházhatóvá váljanak a díjazottakra.

A pályamű a díj, amelynek elkészítéséhez bármilyen anyag, illetve technika használható (szobrászati, festészeti, kreatív ipari stb.).

Fontos kikötés hogy a pályamű elkészítéshez, legyártáshoz használandó alapanyag valamilyen hulladék vagy abbólújrahasznosított anyag kell, hogy legyen, így például használt textil, irodai papírhulladék, PET hulladék stb. A pályázatnak a felhasznált alapanyag bemutatását is tartalmaznia kell. Ehhez csatolni kell a mű elkészültét dokumentáló, fotókkal alátámasztott írásos beszámolót (maximum 20 e karakter).

A pályázatra csak már legyártott, megalkotott pályaművek benyújtásával lehet pályázni.

A pályaműveket a zsűri fogja rangsorolni és eldönteni, hogy melyik pályamű lesz a később megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programjai közül az I-

  1. helyezetté, illetve melyik lehet különdíj.

Az alkotást jeligéjével vagy címmel szükséges ellátni.

Ugyancsak jeligével ellátott zárt borítékban kérjük a pályázati kiírás mellékletében szereplő pályázati adatlapot valamint nyilatkozatot kitöltve és aláírva a pályázathoz csatolni, ahogyan a fent említett szöveges dokumentációt is.

Az alkotásokat a pályázatkezelő részére a következő címre kérjük postán vagy személyesen eljuttatni:

Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.

2000 Szentendre, Dózsa György út 26.

Postacím: 2001 Szentendre, Pf: 180.

A pályázat beküldésének határideje: 2020. november 16. (hétfő)

A pályázatokat a Dr. habil. Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár által felkért bizottság értékeli.

A pályázat díjazása:

A pályázatra beérkező díjtervek közül összesen négy pályamű kerül jutalmazásra az alábbiak szerint:

  1. helyezett: 200 e Ft,
  2. helyezett: 150 e Ft,
  3. helyezett: 100 e Ft,

a különdíjas alkotás: 50 e Ft vásárlási utalványban részesül.

Budapest, 2020. október 22.

A pályázathoz szükséges mellékletek ide kattintva elérhetőek

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.