Versenyt futunk az idővel a fenntarthatóság tekintetében

Versenyt futunk az idővel a fenntarthatóság tekintetében

A sportolóinkat, sportszervezeteinknek  is bemutattuk az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját és magyarországi programsorozatát.

A fenntarthatóság tekintetében a tiszta, egészséges környezet megvalósításáért az emberiség már évtizedek óta versenyt fut az idővel. A győzelmek és kimagasló eredmények felmutatása a sportban elsődleges fontossággal bír, ugyanakkor a környezetvédelem, a fenntarthatóság terén is eljött az ideje annak, hogy eredményeket mutassunk föl.

A versenyt ezúttal nem egymással szemben folytatjuk, hanem sokkal inkább együtt küzdünk, győzelmet pedig leginkább önmagunkon kell aratnunk azzal, hogy kevesebbet szemetelünk, a hulladék keletkezésének elkerülése és a hulladék csökkentése érdekében sokkal nagyobb tudatossággal járunk el.

Ezt a versenyt bolygónk, szülőföldünk fenntartható fejlődéséért vívjuk, legfőbb versenytársunk maga az idő.

Dr. Boros Anita az ágazatért felelős államtitkár kiemlet, hogy A sport közösségteremtő, közösségerősítő szerepe példaértékű, hisz egy közös cél kovácsol össze egy egész csapatot, és motiválja arra a csapattagokat, hogy egyre jobbakká, felkészültebbekké váljanak. 

Mint minden mást, a zöld gondolatokat is közösségben, összefogással lehet hatékonyan megvalósítani. 

Fizikai erőnlétünk fenntartása, ügyességünk, adottságaink és továbbfejlesztett készségeink mind olyan tálentumok, amelyek nem csak a sport vonatkozásában képviselnek értéket, de természeti, környezeti örökségünk megőrzése során is motiváló erővel bírnak.

A sportszövetségek, sportközpontok szerepe a szemléletformálásban, az egészséges, mozgást előnyben részesítő életformára való nevelésben a környezeti szemlélet formálásában is inspiráló jellegűek. Amit a sportszövetségek, sportközpontok tesznek, példaként, mintaként szolgál a társadalom számára. A regisztrációs időszak végéig, november 13-ig várjuk az olyan sportbarárok jelentkezését is, akik programjavaslataikkal, akcióterveikkel az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében be szeretnék mutatni, hogy tevékenységük megszervezése során hogyan figyelnek a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasznosítására, újrahasználatára.

Amennyiben megvalósítandó ötletük van, kérjük, regisztráljanak a hivatalos honlapon: https://hulladekcsokkentesihet2020.hu, illetve a https://ewwr.eu oldalon! 

A honlapokon további hasznos információkat, ötleteket is találnak.

további cikkek

TeSzedd! – Az emberek egyre nagyobb tudatossággal viszonyulnak a környezetükhöz hírek
Teszedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció: Az együttműködés sikere a tiszta környezetért hírek
Környezettudatosság 2.0: 5 új tipp a környezettudatos mindennapokhoz hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.