Utat építenének műanyagból Hollandiában

Utat építenének műanyagból Hollandiában

volkerwessel_műanyag_út_1Kész profilokat gyártanának le újrahasznosított műanyagból, és azokat egyszerűen ráhelyeznék a megfelelően előkészített útalapra. A megoldáson egy cég dolgozik Rotterdam városával közösen.

Az elgondolás hatalmas lehetőségeket és előnyöket rejt magában. Az aszfaltozásnál jóval kisebb a helyi munka igénye, gyorsabban kivitelezhető és sokkal egyszerűbben, könnyebben javítható, hiszen a sérült elemet csak kiemelik, és betesznek helyette egy újat. Ráadásul a sérült profilt is újra lehet hasznosítani. Tehát jelentős mértékben lehet vele időt, energiát és alapanyagot is megtakarítani.

A tervek szerint a panelek belül üregesek lennének, így ott tudnák végigvezetni az áramvezetékeket, ami – azon kívül, hogy óvja a táj szépségét – egyszerűbbé teszi többek között az elektromos járművek töltőpontjainak telepítését.

volkerwessel_műanyag_út_2

A szakemberek egyelőre azon dolgoznak, hogy olyan útfelületet hozzanak létre, amely megfelelően kopásálló és minden időjárási körülményhez igazodva megfelelő tapadást biztosít. Ha ez sikerül, már meg is építenek egy kísérleti útszakaszt Rotterdamban.

Az útépítésben egyébként nem új dolog a műanyagok újrahasznosítása, például Indiában már régóta használnak ilyen tartalmú aszfaltkeveréket. A holland városban tervezett megoldás azonban a maga nemében újszerűnek számít.

Forrás: http://www.automotor.hu/hirek/ujrahasznositott-muanyagbol-keszitenenek-utat-hollandiaban-620365

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.