Ürítsük ki a hűtőszekrényt!

Ürítsük ki a hűtőszekrényt!

Hétvégén általában nagyobb adagot főzünk és a maradékot még hétfőn és kedden is esszük. Azonban nem tart ki napokig minden fogás, valamelyikből újat kell főznünk, illetve a maradékokból újat kell alkotni. Nézzük meg, mi van a hűtőszekrényben és azokat használjuk fel az új étel készítéséhez. Ürítsük ki a hűtőszekrényt!

A hétvégi ebéd klasszikus fogása a húsleves. Lehet, hogy a hét elejére már nem marad belőle annyi, hogy mindenkinek jusson. Egy kis munkával könnyen új ételt főzhetünk belőle. Készítsünk pl. zöldséglevest és víz helyett a húslevessel öntsük fel. Krémleves készítésénél is jól jön, ha a turmixolás során hígítani akarjuk ételünket. Felhasználhatjuk a húslevest főzelék főzővizének is. A főtt zöldségből krémlevest is turmixolhatunk, illetve elkészíthetjük francia salátának.  A főtt húsból orosz hússalátát is összeállíthatunk a következő recept szerint: aprítsuk össze a húst, a főtt tojást, a főtt krumplit, savanyú uborkát, hagymát, almát és keverjük össze majonézzel.

Rakott egytálétel

Sajtból is gyakran megmaradnak darabkák, megszáradnak a hűtőben. Ezeket se dobjuk ki, hanem áztassuk be tejbe néhány órára, majd fogyasszuk el. Ha nem fogy el a pörkölt, daráljuk le vagy vágjuk apróra és készítsük el rakott zöldbabnak, rakott kelkáposztának, rakott krumplinak, milánói makaróninak. Illetve főzzünk főzeléket pl. burgonyából, sárgaborsóból és adjuk feltétnek. Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk karikára. Főzzük meg babérlevéllel, sóval és rántsuk be. Tejföllel ízesítsük. Sárgaborsót áztassunk be, majd főzzük meg babérlevéllel, sóval, szemes borssal és rántsuk be.

Házi pizza

Kolbászvéget, szalámivéget, főtt krumplit, krumplipürét felhasználhatunk házi pizza készítéséhez is. Egy kis meleg tejhez tegyünk pár csipet cukrot és élesztőt, majd hagyjuk felfutni. A krumplit törjük meg, tegyünk hozzá egy kis olajat, egy egész tojást, lisztet (30 százalékban teljes kiőrlésűt), az élesztőt és meleg vizet. Gyúrjuk össze. Tepsit kenjünk ki zsiradékkal és nyomkodjuk bele a kicsit ragadós tésztánkat. Tegyük langyos helyre, takarjuk le konyharuhával és hagyjuk megkelni. kenjük meg ketchuppal: sűrítettparadicsom-konzervet hígítsunk fel vízzel, préseljünk bele fokhagymát, szórjunk bele bazsalikomot, sót, borsot, tegyünk bele babérlevelet és főzzük fel. Tegyük rá a feltétet: házi lecsót, összedarabolt vagy ledarált pörköltmaradékot, sült húst, kolbászt. Reszeljünk rá sajtot és toljuk a sütőbe.

Tepsis bundás kenyér

Ha több kenyeret vettünk a kelleténél, készítsünk bundás kenyeret, vagy melegszendvicset. A bundás kenyér tepsis változata előnyösebb, mint a bő olajban sütötté, mert kevesebb kalóriát tartalmaz és sütés közben nem kell mellette állnunk. Verjünk fel tojást, hígítsuk tejjel és forgassuk meg benne a kenyérszeleteket. Olajozzunk ki tepsit és fektessük bele szorosan a bundázott szeleteket. Reszeljünk sajtot a tetejére és süssük meg. Szikkadt kenyérből készíthetünk levesbetétet is pl. krémlevesekhez. Kockázzuk fel és pirítsuk meg zsiradékban. Illetve daráljuk le zsemlemorzsának.

Rizottó

Maradék rizst használhatunk rakott ételekhez, illetve a felkockázott főtt zöldséget hozzákeverve rizottónak. Zöldséges rizs fasírtot is készíthetünk.  Főzzünk meg zöldborsót, apróra vágott sárgarépát. Hűtsük ki, adjuk a rizshez, fűszerezzük, keverjük el egy nyers tojással, majd formáljunk belőle gombócokat. Rejthetünk kis darab szikkadt sajtot is a közepébe. Mártsuk felvert tojásba, zsemlemorzsába és süssük ki.

Almából sokfélét

A száraz süteményt törjük össze vagy daráljuk meg és használjuk keksz alapú süteményekhez. A fonnyadt almából a következő csemegét készítsük: vágjuk félbe, kaparjuk ki a magházát és a helyre tegyünk mézzel összekevert darált diót, majd süssük meg. Főzhetünk belőle kompótot vagy lereszelhetjük sütemény tölteléknek. Hús mellé odatehetjük sülni hagymával együtt.

Mielőtt úja elindulunk vásárolni, gondoljuk át, hogy mennyi élelmiszerre van szükségünk, írjunk listát és csak annyit vegyünk, amennyit megeszünk, ne többet!

 

további cikkek

TeSzedd! – Az emberek egyre nagyobb tudatossággal viszonyulnak a környezetükhöz hírek
Teszedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció: Az együttműködés sikere a tiszta környezetért hírek
Környezettudatosság 2.0: 5 új tipp a környezettudatos mindennapokhoz hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.