Egy egész hónapon át a pszichológusokat ostromolták a szelektív kukák. Teljesen kiborultak mostanra attól, hogy az ember semmibe veszi őket.
Nem gondolkodik, nem figyel oda arra, hogy melyik gyűjtőbe milyen hulladékot dob. Nem számít neki, hogy az üveget az üvegek közé, a papírt a papírok közé, a műanyagot és fémet pedig a műanyag és fém feliratú kukába tegye. Pedig nem kerülne semmibe otthon különválogatni, majd abba a kukába dobni, amelyikbe való.
A pszichológus minden alkalommal figyelmesen végighallgatta, és arra buzdította őket, hogy csináljanak ezután is mindent úgy, ahogy eddig, mert úgy a jó. Ne vegyék magukra az emberek hanyagságát, figyelmetlenségét, és legyenek türelmesebbek, hiszen idő kell ahhoz, hogy az emberekben tudatosuljon, mekkora kárt okoznak a viselkedésükkel, és mennyire egyszerű lenne másként csinálni.
Csak arra van szükség, hogy gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk! Tudjuk-e még használni valamire az adott dolgot, és ha a válasz nem, akkor a megfelelő kukába dobjuk – az üveget az üveg mellé, a papírt a papírok közé, a műanyagot és fémet pedig a műanyag és fém feliratú gyűjtőbe. / és így tovább….
