Szemétszedés országszerte

Szemétszedés országszerte

teszedd_utan_1Mintegy százezer önkéntes szedte a szemetet szeptember 14-én, szombaton a TeSzedd! keretében. A szemétgyűjtési akcióra az előregisztráció során 30%-kal többen jelentkeztek, mint 2012-ben, a tényleges önkéntes létszám ráadásul évről-évre meghaladja a regisztrálókét – mondta az eseményt megnyitó Dr. Illés Zoltán. A környezetügyért felelős államtitkár maga is beállt az önkéntesek közé Csepelen.

A TeSzedd már harmadik alkalommal kerül megrendezésre, és most először a jelentkezők is megjelölhettek szemétgyűjtési pontokat a regisztráció során. A tavalyi mintegy 700-zal szemben idén 1025 települést és 1089 találkozási pontot jelöltek be a regisztrálók. Az akció méreteire jellemző, hogy az akciót szervező Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség mintegy 150 ezer – speciálisan erre a célra készített – TeSzedd! logóval ellátott zsákot és 200 ezer pár kesztyűt juttatott el az önkénteseknek országszerte, a közreműködő szervezetek segítségével. Pontos létszám és gyűjtött mennyiségi adatokra a szemét elszállításának lezárása és a jelenléti ívek feldolgozása után lehet számítani.

teszedd_utan_2Hogy miért fontos a TeSzedd? Egyrészt az önkéntesek egyetlen nap alatt összegyűjtenek jelentős mennyiségű, kb. 50 db villanymozdony tömegének megfelelő szemetet. Az évről-évre nagyobb számú résztvevő a környezettudatos polgárok oldalára állítja azokat is, akik eddig passzívak voltak, ha a környezetükről volt szó – a környezet tisztaságának jelentőségét átérző több tízezer fiatal már sohasem fog a szemetelők oldalára állni.
Fontos megjegyezni, hogy a szétdobált és a TeSzedd akcióban összegyűjtött szemét helye alapvetően nem a lerakóban lenne, hiszen annak jelentős része eredetileg elhelyezhető lett volna a szelektív gyűjtőhelyeken is. A TeSzedd!-es akcióval az OHÜ arra is fel akarja hívni az emberek figyelmét, hogy használják a hulladékok válogatására biztosított gyűjtőhelyeket.

teszedd_utan_3Az OHÜ köszönetet mond a szervezésben résztvevő szervezeteknek és hulladékkezelő közszolgáltatóknak. (A részvevő szervezetek listája megtalálható a sajtóközleményben.) A szervezők külön köszönetet mondanak azoknak, akik a környezet megtisztítása érdekében dacoltak a helyenként sűrű esővel szemben.

 

 

Nézd meg az akció összefoglalóját a hirado.hu videotárában!

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.