Tanárnak és diáknak is “jól jön” a TeSzedd!

Tanárnak és diáknak is “jól jön” a TeSzedd!

TeSzedd! - közösségi szolgálatAz ország legnagyobb önkéntes mozgalma keretében részben teljesíthető a kötelező közösségi szolgálat. Az 50 órából akár 8-at is letudhatnak a diákok, ha az iskolájuk csatlakozik a szemétgyűjtő akcióhoz. A TeSzedd! így környezetvédelmi irányú közösségi szolgálat szervezésében segít az intézményeknek.

A közösségi szolgálat (KÖSZI) azoknak a diákoknak kötelező, akik 2016-ban vagy azt követően érettségiznek. 2016. január 1-től ugyanis a KÖSZI az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele.

Miért jó a diáknak?

Mert a kötelezően teljesítendő 50 óra közösségi szolgálatnak majd az ötödét letudhatják. A TeSzedd! keretében 5 órát lehet teljesíteni. Ebből 1 óra a felkészítésen, 3 óra a szemétgyűjtésben és 1 óra az akció utáni értékelésen való részvétel. Ezen felül lehetőség van előzetesen – legfeljebb 3 órában – részt venni a szemetes helyek felkutatásában, azaz a TeSzedd! helyszínének kiválasztásában. Ez így összesen 8 óra. Hogy melyik diáknak hány óra szolgálat teljesítésére adnak lehetőséget, azt az iskola dönti el.

TeSzedd! - közösségi szolgálat

Miért jó a tanárnak és az iskolának?

Mert segítséget kap környezetvédelmi irányú közösségi szolgálat szervezéséhez. Hiszen a TeSzedd! szervezői biztosítják az eszközöket (kesztyű, zsák, kötöző, jelenléti ív) a szemétszedéshez, és gondoskodnak az akció keretében összegyűjtött szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról. Emellett oktatási segédanyagot is eljuttatnak minden intézménybe, így segítve a téma előzetes és utólagos feldolgozását.

A szervezők tapasztalatai szerint, aki egyszer részt vesz egy ilyen önkéntes szemétgyűjtő akcióban, az a későbbiekben sokkal jobban odafigyel a környezetére. Ez segítheti, támogathatja a diákok környezeti nevelését.

Mindenképpen érdemes tehát átgondolni a lehetőséget, és jelentkezni az akcióra! 🙂

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.