PET kalózok már a rengetegben

PET kalózok már a rengetegben

Ébredeznek a PET kalózok és már nekiláttak az idei PET Kupa előkészítésének. Első lépésként 2018 február 22-25. között a felső-tiszai szakaszon, Vásárosnamény–Tiszaszalka határában a 678-679-es folyamkilométer közötti ártéri erdőben tisztítják meg a területet a műanyag palackoktól (PET) és egyéb hulladékoktól.

A mostani akcióra is a PET Kupa Facebook oldalán toborozták az önkénteseket, és mint kiderült, jócskán alábecsülték a jelentkezők számát. A tervezett 15 fő helyett már majdnem 50-en jelezték részvételüket a programban. Az már korábban kiderült, hogy van bőven tennivaló, hiszen a mostani, augusztusi takarításra szánt terület az eddig ismert legszennyezettebb szakasz. Az érintett ártéri erdőben élelem után kutató állatokat is szeretnék ezzel az akcióval megóvni a számukra is veszélyt jelentő hulladékoktól. A szennyezés súlyosságát mutatja ez a videó, amelyet egy hónapja készített a PET Kupa: https://youtu.be/IInyCLXrquk

A PET kupa önkéntesei az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság bevonásával téli, ártéri erdőtakarítást végeznek 2 hektáron. A megadott területen hulladékanalízist végeznek (hulladékfajták megoszlása, darabszáma, hasznosítható anyagok részaránya, mérlegelés), átvizsgálják a Felső-Tisza 70 kilométeres szakaszát vízen és a két parton – ez az átvizsgált folyószakasz lesz a 2018-as PET Kupa versenyszakasza.A mostani négy nap során egyrészt frissítik a szemétjelző térképet  (Trash out – mobil alkalmazás révén) a Szatmárcseke és Tiszamogyorós közötti szakaszon, hogy majd nyáron ez alapján találják meg a versenyzők a hulladékszigeteket: (http://petkupa.hu/hu_HU/kornyezetvedelem/monitoring), másrészt a most megtisztított területről a hasznosítható anyagokat a helyi közszolgáltató segítségével a hulladékhasznosítókhoz juttatják el.

A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.