Napelemes kukásautó áll munkába Békéscsabán

Napelemes kukásautó áll munkába Békéscsabán

napelemes kukásautóA teljes egészében elektromos hajtású szemétszállító autót a Debreceni Egyetem Műszaki Karának szakemberei tervezték és építették meg, mindössze egy év alatt. Jelenleg az országban ez az egyetlen olyan gépkocsi, amelyben a váltóáramú motort egyenáramú akkumulátorok hajtják. A napelemek az autó hajtásához és például a hidraulika rendszer működtetéséhez is hozzájárulnak.

napelemes kukásautóAz autó 65-70 km/h óra sebességre képes, és a használatával jelentős költségeket lehet megtakarítani. A becslés szerint a gázolaj évi 25 millió forintos költsége villamos energiában kb. 4 millió forint lehet.

Jelen állás szerint, ha beindulna a sorozatgyártás, nem is aranyáron lehetne ezeket a speciális autókat megvenni: mindössze néhány millió forinttal kerülnének többe egy dízel járműnél. Az előnyei között arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a környezet szennyezéséhez sem járul hozzá akkora mértékben, mint a dízeles „testvére”.

Az autó oldalán lévő napelemek a világítást és a járműben lévő segédmotoros berendezések működését biztosító akkumulátorok töltését egészítik ki. A tetejére elhelyezett egyedi gyártású napelem pedig a 600 voltos fő akkumulátor töltésére segít rá.

A számítás szerint egy napsütéses nap egy egész hétre biztosítani tudja az akkumulátorok töltöttségét.

Bár a prototípussal nem szelektíven gyűjtött, hanem kommunális hulladékot szállítanak majd, kíváncsian várjuk mi is a békéscsabai tapasztalatokat.


Képek és videó: Debreceni Egyetem

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.