Mit adjak karácsonyra? – Ötletes, környezetkímélő ajándékok –

Mit adjak karácsonyra? – Ötletes, környezetkímélő ajándékok –

Ha a karácsonyra gondolsz, az ünnepi fények, színek, hangulatok, a rokonokkal együtt töltött napok, a közös étkezések mellett az előkészületek is az eszedbe jutnak. Elsőként szinte biztos, hogy az, kinek mit ajándékozz, ki minek örülne? Ehhez adunk ötletet cikkünkkel, amelyekből ha megvalósítasz, az ünnepeltnek való örömszerzés mellett a környezeted is kíméled.  

Jó, ha ismered a megajándékozni kívánt személyt, mert akkor tudod, hogy milyen dédelgetett tervei vannak, és a legnagyobb örömet akkor szerzed neki, ha hozzájárulsz a megvalósításukhoz. Tervezd meg, kinek mit veszel, ne céltalanul indulj vásárolni. Vehetsz az illető terveihez való dologra elkölthető vásárlási utalványt.  Ma már a klasszikus könyv- és ruhanemű vásárlási utalvány mellett vehetsz utalványt kertészetekben, bútoráruházakban, sport-, és játéküzletekben… Egy színház-, hangverseny- vagy uszodabérlettel is jó eséllyel szerzel örömet. Sőt, akár masszázsbérletnek, vagy kozmetikai kezelésre szóló utalványnak is örül az, aki egyébként is igénybe vesz ilyen szolgáltatásokat. Ajándékozhatsz tanfolyami részvételt is, befizethetsz pl. tánc-, fotózási, informatikai ismereteket nyújtó kurzusra, vagy éppen nyelvtanfolyamra, csokoládékészítő, főző-, kézműves, vagy valamilyen sport megtanulását célzó oktatásra is. Szintén jó ötlet rendezvényre szóló belépőt adni, például koncertre, múzeumba, kiállításra, előadásra. A vállalkozó kedvűek kitörő örömmel fogadhatnak egy érdekes kirándulásra, túrára szóló részvételt, vagy egy wellness hétvégét. Az utazni vágyók boldogok lesznek a közeli országok fővárosaiba szóló menettérti vonat-vagy autóbuszjegyet. Ezekkel az ajándékokkal nem terheled környezeted, ugyanis biztos, hogy a megajándékozott nem süllyeszti a szekrénye mélyére, nem dobja ki, hanem tetszése szerint felhasználja.

Minőségi és tartós

Ha nem tartod megfelelőnek az utalványt, hanem tárgyat szeretnél vásárolni és pl. a műszaki cikket választod, előbb gondold végig, feltétlenül szükség van-e újabb szórakoztató elektronikai cikkre, vagy háztartási gépre a megajándékozottnak. Lehet, hogy épp olyan jó a régi is. Vagy ha azért akarsz újat venni, mert a régi elromlott, javíttasd meg! Hálás lesz az illető, hogy nem neki kellett rááldozni az idejét, pénzét. Spórolhatsz is vele, mert kevesebbe kerül, mint egy új vásárlása. A megmaradó pénzedből pedig vehetsz egyebet. Ha úgy döntesz, hogy feltétlenül új műszaki cikket veszel, tájékozódj a vásárlás előtt az interneten vagy az áruházakban. Ha teheted, jó minőségű, tartós árut vásárolj! Fontos tényező az áru kiválasztása során pl. a háztartási gép energiatakarékosságának mértéke. Az erre vonatkozó tudnivalókat a gép energiacímkéjén találod. A legtakarékosabb a zöld A+++ jelű háztartási gép, a legkevésbé spórolja az energiát a piros G jelű. Az A jelű energiatakarékos gép drágább, mint az abc további betűivel jelzettek, de hosszú távon érdemes rászánni a pénzed, és ezzel energiát megtakarítanod, valamint jobb minősége okán hosszabb élettartamára számítanod.  Jó, ha tudod, hogy pl. új háztartási gép vásárlása esetén a kereskedő köteles a vásárlótól a régi, hasonló háztartási gépét az áruházban ingyenesen átvenni, vagy házhoz szállítás esetén a régit térítés nélkül elszállítani.

Allergén összetevők nélküli

Egyéb árucikk vásárlása esetén gondold át, hogy minek örülne a megajándékozott. Pl. milyen témájú könyvet szeret olvasni? Az utazni, kirándulni vágyó örül az útleírásokat, túraútvonalakat tartalmazó könyvnek, turisztikai kiadványnak. A sütni-főzni szerető a különleges szakácskönyvnek, a régmúlt korok iránt érdeklődő a történelmi folyóirat előfizetésének. Ruhanemű, ékszer vásárlása esetén vedd számba, hogy milyen stílusú, fazonú, színű ruhákat, ékszereket hord az illető és ahhoz hasonlót vásárolj. Tudod, hogy a kamaszok felettébb örülnek egy-egy világmárka jelzését magán hordozó ruhaneműnek, cipőnek. Illatszereket vásárlása esetén válaszd azokat, amelyek nem tartalmaznak allergén összetevőket. Férfiaknak mindig alkalmas ajándék az érdeklődésük megfelelő magazin, folyóirat, táska, pénztárca. De olyan ajándékra is gondolj, amiből mindketten profitáltok. Pl. egy tánctanfolyamra szóló bérlet különös meglepetés és új színt visz a kapcsolatotokba.

Képességfejlesztő

A gyermekeknek szánt ajándékok között könnyű elcsábulni a rózsaszín, habos ruhás babák, ezernyi színű műanyag játékok között, de gondolj arra, hogy ezek gyorsan tönkre mehetnek és akkor oda a gyermek öröme és a pénzed is. Nem is beszélve arról, hogy ki kell dobni a hasznavehetetlen, műanyag játékokat, ami növeli a szemét mennyiségét. Vegyél inkább természetes anyagokból készült, tartós játékokat: fából építőjátékot, vonatot, babaházat, textilből készült babát. Ismert, hogy mindenki jó valamiben. Ha ismered gyermeked, akkor tudod, hogy mely képességei, készségei kiemelkedőek és melyeket érdemes fejleszteni. Vásárolj fejlesztő játékokat, logikai- vagy társasjátékokat, kártyát. A közösen játszható játékok kellemes órákat fognak szerezni az egész családnak. Gondolj arra is, hogy a gyerekek szeretnek mozogni, vegyél nekik valamilyen sporteszközt, de előtte gondold át, hol, hogyan, kivel fogja használni az ajándékot?  Pl. ha kerékpárt veszel, lesz-e aki elmegy vele biciklizni? Érdemes apránként az egész családnak beruházni kerékpárokra és pl. kirándulni menni. 

Egészségmegőrző

A nagyszülők egészségének megtartásához jó ötlet egy-egy gyógyfürdő bérlet, vagy egy-egy pár nordic walking bot és az ezzel a sporteszközzel rendszeres edzést, kirándulást kiíró szervezetek elérhetősége. Az is hasznos, ha tudod, hogy milyen kedves elfoglaltságaik voltak fiatal korukban és feleleveníted kedvteléseiket. Pl. ha nagymamád szeretett hímezni, kötni, horgolni, vegyél kötőtűt, horgolótűt, fonalat, textilt, mintakönyvet! Vagy fizess be egy hasonló tanfolyamra, ahol kedves kedvtelése mellett új ismerősökre is szert tesz. Ha nagyapád szeret barkácsolni, vehetsz szerszámkészletet, ha kertészkedik, komposztáló ládát és a komposztálás leírását tartalmazó könyvet, kerti szerszámokat. Ezzel új ötletet adsz neki a kerti talaj javításához, mellyel az egész család jól jár, hiszen ha komposztál, egészséges talajtakarót termel a termőföldre.

 

A szívesség ajándékról, a saját kezűleg készített tárgyakról, ehető ajándékokról szóló cikkünket hamarosan olvashatjátok. Valamint azt is megtudhatjátok, miért jó, ha a gyerekeket is bevonjátok az ajándékok készítésébe. Addig is eredményes karácsonyi készülődést kívánunk! 

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.