Mire jó a szemétszedés? Gyorstalpaló kicsiknek és nagyoknak

Mire jó a szemétszedés? Gyorstalpaló kicsiknek és nagyoknak

shutterstock_342648881Azt már sokan tudhatjátok – hiszen egy hét alatt 15 ezren regisztráltatok -, hogy idén hatodik alkalommal rendezzük meg a TeSzedd! országos szemétgyűjtő akciót. Évről évre magunkért és egy szebb, élhetőbb környezetért fogunk össze.

Ezeken a napokon szó szerint a kezünkbe vesszük az utcákon, parkokban eldobált műanyag flakont, papírzacskót, biciklibelsőt vagy fémhulladékot és egy magabiztos, pontos dobással a szemeteszsákokba juttatjuk. Idén négy napon át lesz minden önkéntes ugyanannak a csapatnak a tagja: együtt gyűjtjük össze a köztereken látható, és kutatjuk fel az erdőkben, parkokban elsőre talán nem látható, „meglapuló” szemetet.

Ez a pár nap nagyszerű alkalom arra, hogy a társadalmi munka társas szórakozásba csapjon át: a család, a szomszéd, vagy a kicsit távolabbi rokon is bevonható a szemétszedésbe. A tavaszi nagytakarítás után pedig még kellemesebben tudunk leülni egy közös bográcsozásra, ahol testileg és lelkileg felfrissülve mesélhetünk élményeinkről.

A TeSzedd! emellett kiváló alkalom arra is, hogy az iskolák, óvodák és a családok között szorosabb kapcsolat alakuljon ki, de munkahelyi közösségek csapatépítő programjának is tökéletes.

Ezekből jól látszik, mennyi mindenre nyújt lehetőséget egy négynapos szemétszedő megmozdulás. Igazi pluszt, szemléletbeli változást azonban csak a saját tapasztalat nyújt. Ezért arra buzdítunk, csatlakozz Te is a TeSzedd!-önkéntesek táborához! Mert szemetet szedni jó buli, zsákolni pedig még jobb. 🙂

 

további cikkek

TeSzedd! – Az emberek egyre nagyobb tudatossággal viszonyulnak a környezetükhöz hírek
Teszedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció: Az együttműködés sikere a tiszta környezetért hírek
Környezettudatosság 2.0: 5 új tipp a környezettudatos mindennapokhoz hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.