Mi is az az Európai Hulladékcsökkentési Hét?

ewwr logo huAz Európai Hulladékcsökkentési Hét egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon az ITM Környezettudatos Nevelésért és Szemléletformálásért felelős Főosztály látja el a nemzeti koordinátori feladatot.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét térhódítása Európában

2009-ben indult útjára a kezdeményezés, amely a negyedik alkalommal, 2012-ben ért el igazán kiugró eredményt. Abban az évben az Európai Hulladékcsökkentési Hét minden tekintetben rekordévnek számított: november 17-25. között több akcióval, jóval több résztvevő csatlakozott a kezdeményezéshez, mint a korábbi években.

2012-ben 27 országban 10 793 akció valósult meg. Azóta ezek az akciószámok tovább növekedtek. 2013-ban a számuk már meghaladta a 12000-et.