Már több kulturális intézményt is az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programsorozatának résztvevői között köszönthetünk!

Már több kulturális intézményt is az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programsorozatának résztvevői között köszönthetünk!

Az idei évben korlátozott mértékben került sor a személyes jelenléttel járó kulturális események megszervezésére, de a kultúra és a közművelődés intézményei az elmúlt időszakban is komoly erőfeszítést tettek, hogy a feladataikat teljesítsék, és eljuttassák az emberekhez a kulturális és művészeti élményt. Tisztelettel köszönve a kulturális intézmények erőfeszítéseit, ma egy újabb lehetőségre hívta fel Boros Anita és Fekete Péter államtitkár ezeknek az intézményeknek a figyelmét azzal a céllal, hogy az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programjai között minél több kulturális intézmény hulladékcsökkentési ötletével, programjával találkozhassunk majd.

A mai sajtótájékoztatón ennek keretében a két érintett szaktárca illetékes vezetői mindenkit arra hívtak fel, hogy az eddigi lendülettel és kreativitással csatlakozzanak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. 

Dr. Boros Anita az ágazatért felelős államtitkár elmondta, hogy a hulladekcsokkentesihet2020.hu/ címen minden kapcsolódó információ megtalálható, így az is, hogyan történhet a regisztráció november 13-ig. Ezeken a honlapokon számos hasznos ötlet is olvasható a korábbi évek rendezvényei, akció, programjai alapján.

https://www.facebook.com/szelektivinfo/videos/1016117905528551

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.