Magyar lett a legjobb az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó küzdelemben

Magyar lett a legjobb az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó küzdelemben

EWWR díjátadó

Az oktatási intézmények kategóriájában a fővárosi Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskolája nyerte el az elismerést. De ott volt a finalisták között a Bács-Kiskun megyei Greksa Lászlóné is, akit a magánszemélyek kategóriájában választottak be a három legjobbnak ítélt akció közé. Az ünnepélyes díjátadó gála az „Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás” szakmai konferencia első napján, május 27-én volt a Budapest Kongresszusi Központban.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2014-ben november 22-30. között zajlott. Az Európai Hulladékcsökkentsi Díjért folyó küzdelemben az oktatási intézmények kategóriájában a főváros XI. kerületében található Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskolája került be az utolsó, háromszereplős fordulóba. Az iskola tanárai kidolgoztak egy edukatív, egyben játékos tematikus programot a gyerekeknek, koruknak és az osztályok jellegének megfelelően. Ehhez egy külön szoftvert is fejlesztettek, amely egyszerre tanítja a gyerekeket a tudatos hulladékcsökkentésre, és motiválja őket a helyes életforma folytatására. A program során a tanulók mindennapjaiba úgy építették be az élelmiszerhulladék csökkentésének fontosságát, az újrafelhasználás és a szelektív hulladékgyűjtés elemeit, hogy a gyerekeket nem ajándékkal vagy jutalommal, hanem a saját kíváncsiságukra alapozva motiválták.

EWWR

A zsűri indoklása szerint a kezdeményezés egyfelől innovatív, másfelől megmutatja, hogy a környezettudatos életvitelhez és neveléshez nem szükséges nagy erőfeszítéseket tenni, az könnyedén bevezethető a mindennapi életbe. A módszer különösen hasznos, hiszen a gyerekeket már első osztályos koruktól kezdve szoktatja a helyes gondolkodáshoz, így évről évre haladva a program hatása a szemléletmódra nagy valószínűséggel tartós marad.

„Nagyon örülünk ennek a díjnak. Korábban is több környezetvédelmi programban vettünk már részt, mint például a TeSzedd! szemétgyűjtő akcióban. Alternatív iskolaként sokféle aktivitásunk van, és amikor felfedeztük az Európai Hulladékcsökkentési Hetet elhatároztuk, hogy beillesztjük ezek közé. Szerencsére az iskolánk közössége nagyon jó, így a tanári kar összefogása nem volt kérdéses. Közösen alakítottuk ki a koncepciót. A számítógépes program ötletének alapja, hogy nem szerettünk volna hulladékot termelni, például nyomtatott anyagokkal. A program végén láttuk, hogy jó, hogy van hatása, így elhatároztuk, hogy hagyományt teremtünk vele. Mivel a gyerekek hat évig járnak hozzánk, ezalatt az idő alatt nagy pozitív hatást fejthetünk ki” – mondta el az iskola tanára, egyben a projekt ötletgazdája, Kiss Anna.

EWWR

A zsűritagok indoklása szerint a magánszemélyek kategóriájában döntőbe került Greksa Lászlóné jelölését a díjra hihetetlen aktivitása indokolta, amellyel szűkebb és tágabb környezetében rendszeresen szervez kreatív akciókat, amelyek a keletező hulladék mennyiségének csökkentését és az újrafelhasználást célozzák. Több kezdeményezése is figyelemre méltó, például a „Szelektív hulladékgyűjtési nap”, amely megmozgatta Homokmégy település egyharmadát, és 1570 kg újrahasznosítható hulladékot gyűjtöttek.

Szívből gratulálunk ezekhez a fantasztikus eredményekhez! 🙂

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.