Magyar italos karton gyűjtési rekordot állítottak fel gyerekek

Magyar italos karton gyűjtési rekordot állítottak fel gyerekek

Magyar italos karton gyűjtési rekordot állítottak fel gyerekekMintegy 500 óvodás és iskolás gyermek, valamint pedagógus taposott laposra italos kartondobozokat és dobta azokat a megfelelő helyre, azaz a kék kukákba az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) rendezvényén június 3-án, a budapesti Millenáris parkban. Az, hogy Guinness Rekordot is sikerült-e felállítaniuk, később derül ki. Az IKSZ a rekordkísérlettel a környezettudatos magatartás irányába igyekezett mozdítani a gyerekeket.

A rendhagyó környezetvédelmi esemény keretében a tejes és gyümölcsleves doboz újrahasznosítás Guinness Rekordját tervezték felállítani. A cél a környezettudatos magatartásra való felhívás, ösztönzés, a hulladékképződés megelőzésének hangsúlyozása, valamint a hulladékká vált italos kartondobozok szelektív gyűjtésének gyermekien egyszerű módjának népszerűsítése volt.

Magyar italos karton gyűjtési rekordot állítottak fel gyerekekA szervezők a gyerekeket arra kérték, hogy gyűjtsenek, illetve hozzanak magukkal legalább egy – lehetőség szerint kiöblített – tejes vagy gyümölcsleves dobozt, és azt együtt, egy megadott jelre egyszerre, tapossák laposra, majd dobják a megfelelő – kék színű – papír hulladék gyűjtőedénybe.

A gyerekeket a megfelelő mozdulatokra az Alma együttes tanította, majd a több száz gyerek egyszerre taposta laposra az italos kartonokat, majd emelték azt a magasba. A sikeres taposás után minden gyerek a kék kukákba dobta az immár lapos dobozát. A gyerekeket a rendkívül aktív részvételért az Alma együttes egy mini koncerttel jutalmazta meg, emellett találkozhattak Vita Tigrissel és Doboz Danival, valamint a közös élményen kívül egy-egy színes lufival és hűtőmágnessel is megajándékozták őket.

Új magyar rekord született

Az eseményen közel 500 óvodás és általános iskolás gyermek vett részt. Ezzel a korábbi magyar rekordot háromszorosan sikerült megdönteniük, hiszen egészen mostanáig mindössze valamivel több mint 100 gyermek taposott laposra és gyűjtött szelektíven egyszerre italos kartondobozokat.

Guinness Rekord várományosai is

Magyar italos karton gyűjtési rekordot állítottak fel gyerekekA mérlegelés eredménye szerint összesen 890 kg italos kartondobozt gyűjtöttek össze a rekordkísérletben résztvevő gyerekek. Bár a Guinness illetékeseinek előzetes várakozása 1000 kg volt, mivel a magyar gyerekek a világon elsőként próbálkoztak meg ennek a rekordnak a felállításával, megvan az esély arra, hogy ezzel az eredménnyel már bekerülnek a Guinness Rekordok Könyvébe.

Korábban ilyen Guinness Rekordot csak alumínium dobozzal és PET-palackkal állítottak fel. Az, hogy a magyar italos karton újrahasznosítási rekord is bekerül-e a legek gyűjteményébe, várhatóan egy-két hónap múlva derül ki.

Cél a környezettudatosságra nevelés

Az IKSZ munkájának köszönhetően hazánkban az italos kartonok gyűjtése 10 év alatt 2%-ról 23%-ra nőtt, ez azonban még mindig elmarad a jóval régebb óta környezettudatosan gondolkodó nyugati országok eredményétől. Éppen ezért, több mint 10 éve folyamatosan szervezik szemléletformáló, szelektív gyűjtésre ösztönző programjaikat, amelyeken ez idő alatt mintegy 300 ezer iskolás és óvodás gyermek tanulhatta meg játékos módon, hogy miért is fontos szelektíven gyűjteni a hulladékká vált italos kartont, és hová is kell helyezni azt, hogy az valóban újrahasznosítható legyen.

iksz_rekordkiserlet_150603_14 iksz_rekordkiserlet_150603_13 iksz_rekordkiserlet_150603_12 iksz_rekordkiserlet_150603_11 iksz_rekordkiserlet_150603_9 iksz_rekordkiserlet_150603_8 iksz_rekordkiserlet_150603_7 Magyar italos karton gyűjtési rekordot állítottak fel gyerekek iksz_rekordkiserlet_150603_4 iksz_rekordkiserlet_150603_3 iksz_rekordkiserlet_150603_1

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.