Magyar díjeső az Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán

Magyar díjeső az Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán

Átadtuk az Európai Hulladékcsökkentési Hét Magyarország díjakat. Az elismerést a legutóbbi, a tavaly év végén lebonyolított kezdeményezés kiemelkedő hazai résztvevői kapták. A legjobb, legkreatívabb, legtöbb embert megmozgató akciók kiötlői 2016. május 18-án Budapesten, az Országos Hulladékgazdálkodási Konferencia szakmai rendezvényünkön vehették át a díjat.

Ez az ünnepi esemény méltó lezárása volt a 2015. évi Európai Hulladékcsökkentési Hétnek, amely több szempontból is rekordnak számított. A 478 megvalósított akció most először az ország mind a 19 megyéjét lefedte, és most érkezett be a legtöbb, az Európai Hulladékcsökkentési Díjért „induló” beszámoló az első hazai, 2012-ben lebonyolított kampány óta.

A hazai koordinátor zsűrijének nem volt egyszerű dolga, az projektet lebonyolító OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) munkatársainak összesen 85 jelentkező közül kellett kiválasztania kategóriánként a legjobbat.

IMG_1367Látva az egyre nagyobb lelkesedést és érdeklődést a kampány iránt, ezen akciók kifejlesztőit, amellett, hogy a hazai szervezőbizottság nevezte az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyt nemzetközi versenybe, most először magyar díjjal is jutalmazta.

Az elismerés egy fémszobor volt, amelyet Kátai László „fémszobrász” készített. Alkotásai jó példát jelentenek arra, hogy egy fémmegmunkáló műhely hulladékainak, melléktermékeinek nem muszáj a vaskohóban végezniük, hanem akár műalkotásként is hasznosulhatnak.

Európai Hulladékcsökkentési Hét Díjátadó_"A legjobb magyar akciófejlesztőknek járó díjat Búsi Lajos, az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság megbízott főigazgató-helyettese adta át a kategória legjobbjainak:

  • Oktatási intézmény kategóriában: az érdi Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda képviselőinek,
  • Államigazgatási szerv, hatóság kategóriában: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltség munkatársainak,
  • Gazdálkodó, ipari szervezetek kategóriában: a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. képviselőinek,
  • Egyesület, civil szervezet kategóriában: a Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoport tagjainak,
  • Egyéb szervezetek kategóriában: a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központ munkatársainak, valamint

Magánszemély kategóriában: Alt-Kiss Klaudiának ítélték oda az elismerést.

Két nemzetközi elismerést is elhoztak a magyar akciófejlesztők  

Az érdi Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda képviselői 2016. május 11-én Brüsszelben átvehették a nemzetközi Európai Hulladékcsökkentési Díjat, amellyel az Európa legjobb oktatási intézményben megvalósított akciója címet is elnyerték a saját akciójuknak.

pumukli_ewwr_het

A nemzetközi elismerést a legnagyobb európai környezetvédelemmel foglalkozó civil szövetség, az Európai Környezetvédelmi Iroda levegővédelemmel és hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembere, Piotr Barczak adta át az óvoda két képviselőjének.

Elismerő szavaiban hangsúlyozta az óvodás korosztály környezeti nevelésének fontosságát, és kiemelte, hogy a megvalósított akció során az óvoda lelkes nevelőinek sikerült a hulladékhierarchiát az óvodásokra szabva úgy elmagyarázni, hogy azt a gyermekek is megértsék.

Az óvodában a program során ráirányították a figyelmet a hulladékcsökkentés, az újrahasználat és az újrahasznosítás fontosságára és előnyeire. A pumukli_ewwr_het_2gyermekek megtanulták a szelektív gyűjtés csínját-bínját, hulladékból kreatív játékokat készítettek, és a hulladékkeletkezés megelőzését célzó szülő-gyermek délutánt is szerveztek, pl. ökolábnyom számítással.

Emellett szintén magyar nyertese van az Európai Hulladékcsökkentési Hét brüsszeli koordinátora által kiírt fotópályázatnak újrahasználat kategóriában: a Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoport lelkes önkéntesei értek el első helyezést.

A nemzetközi fotóversenyen az újrahasznosítás kategóriájában is magyar nyertest köszönthetünk: a Dabasi Bóbita Óvoda akcióján készült kép érdemelte ki az első helyet ebben a kategóriában.

Gratulálunk a díjazottaknak! 🙂

És persze, ne feledjük, idén újra lesz Európai Hulladékcsökkentési Hét! A 2016. november 19-27. között megvalósuló kampány ezúttal a csomagolási hulladékokra fókuszál majd.

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.