Kőrösi Zoltán az OHÜ filmpályázatának zsűrijében

Kőrösi Zoltán az OHÜ filmpályázatának zsűrijében

szavazás zsűri filmpályázatA József Attila-díjas író, az egykori Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának volt elnöke is elfogadta a felkérést, és részt vállal az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség filmpályázatára beérkező alkotások értékelésében.

A pályázatra továbbra is lehet jelentkezni, bővebb információt a feltételekről itt találsz!

Az elsősorban novelláiról és családregényeiről ismert Kőrösi Zoltán, egykori rádiós főszerkesztő, dramaturg és tanár a filmes szakmához is kötődik. Többek között írt film- és tévéfilm-Kőrösi Zoltán filmpályázat OHÜforgatókönyvet, hosszú éveken át tagja volt a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) játékfilmes szakkollégiumának, és a magyar filmkultúra legfőbb irányító szervezetének kuratóriumi elnöki tisztségét is betöltötte.

A magyar filmes szakmáról több interjúban is úgy vélekedett, hogy annak szem előtt tartania az európai film fejlődését, és mind piaci, mind szellemi értelemben egyre szorosabban kapcsolódnia kell hozzá. Hiszen – ahogy fogalmazott – „fejlődni csak előremenve lehet”.

Kőrösi Zoltán „iránymutatása” ugyanakkor nemcsak hazánk nagy múltú filmkultúrájára igaz, az kell, legyen az egyes ember élethez, munkához és önmagához való hozzáállására is.

Ennek elérése az OHÜ egyik legfontosabb célja: fejlődés, előrelépés az Európában már természetesnek tartott környezettudatos gondolkodásmód felé. Ehhez igyekszik hozzájárulni az OHÜ filmpályázata is, amelyre olyan alkotások elkészítését várják, amelyek például a hulladékok Lépés a környezettudatos élet felékeletkezésével, gyűjtésével, feldolgozásával, környezetre gyakorolt hatásával, vagy az ahhoz kapcsolódó emberi magatartással foglalkoznak.

A cél az, hogy meghökkentő összefüggésekre, érdekességekre, a mindennapok során nem érzékelhető, megérthető tényekre világítsanak rá, megcáfoljanak városi hulladékos mítoszokat. Ezzel párhuzamosan elősegítsék, hogy minél több néző „tegyen egy lépést” a környezettudatos élet- és gondolkodásmód felé.

A legjobb filmek készítőit természetesen díjazzák is, az első helyezett 150.000 Ft, a második 100.000 Ft, a harmadik helyezett pedig 50.000 Ft pénzjutalomban részesül. Ezen kívül a legrátermettebb résztvevőknek a zsűri is segít: közreműködik a sorozat elkészítésében.

Gondolkodj, pályázz, alkoss, és szólíts meg minél több embert!

 

Kép: irodalmijelen.hu

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.