Kiliti Gyerekerdő: nem csak beszélnek…

Kiliti Gyerekerdő: nem csak beszélnek…

Kiliti Gyerekerdő_1Cselekvő természetvédőnek tartják magukat annak az egyesületnek a tagjai, akik megálmodták és meg is valósították a Gyerekerdőt Kilitin. És valóban, joggal tesznek így, hiszen az elmúlt években számoltak már fel illegális hulladéklerakót, telepítettek erdőt, azt tisztán tartják, és most csatlakoznak a TeSzedd! akcióhoz is.

Kiliti Gyerekerdő_2Mindezt csak azért, mert számukra fontos a környezetük, környezetünk védelme, és szeretnék a természet értékeit megőrizni a gyermekeik, unokáik számára.

A Balatonkiliti KHC Egyesület tagjai 2011 óta tevékenykednek Siófok Kiliti városrészében. Azóta hozták létre a Gyerekerdő-Kerekerdőt, ahová őshonos fákat (enyves éger, kocsányos tölgy és hársfa) ültettek.

Az összesen 7000 négyzetméternyi területet a helyi önkormányzattól kapták gondozásra két részletben, 99 évre. Az erdő telepítésébe a lakosokat is bevonták: minden jelentkező a gyermekének, gyermekeinek ültethetett fát. Mostanáig több mint 200 fa kapott nevet és emléktáblát a helyiek jóvoltából. Sőt, ástak egy artézi kutat is, hogy a nagy nyári szárazságok következményeitől megóvják az erdő növényeit.

Az egyesület a Gyerekerdőt közösségi térként is használja, a legkülönfélébb színes programokkal igyekszik gazdagabbá tenni az ott élő családok és természetesen az oda látogató turisták életét.

Kiliti Gyerekerdő_4

Szerveztek már itt többek között húsvéti tojásgurítást, Szent Iván napi főzőversenyt és tűzugrást, meseerdő játszónapot népi játékokkal, kerékpártúrát tavasszal és ősszel, a Madarak és fák napja tiszteletére akadályversenyt, valamint csatlakoztak az országos Fénylánc mozgalomhoz is.

Kiliti Gyerekerdő_3

Nap, mint nap aktívak, és tesznek legalább egy apró lépést környezetünk védelme, az önkéntesség, az önzetlenség és a kitartás értékei felé…

Kiliti Gyerekerdő_5

Kiliti Gyerekerdő_6

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.