Kihívások a Föld Órája alkalmából

Kihívások a Föld Órája alkalmából

Kapcsolódj a Földhöz!” – így szól a 2018-as Föld Órája nemzetközi mottója. A jeles esemény március 24-én, helyi idő szerint este fél 9-től fél 10-ig tart. 2007 óta ebben az időpontban az otthonokban és a világ legtöbb nagyvárosában lekapcsolják a nélkülözhető világítást 60 percre, hogy tudatosítsák az emberiségben, mindenki felelőssége a fenntartható jövő megteremtése.

A szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciójának üzenete megújult: a kezdeményezés ezúttal a természeti értékekre hívja fel a figyelmet. A hazai főszervező, a World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap, azaz WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének magyar csapata a WWF Magyarország.

Biológiai sokféleség

„Kapcsolódj a Földhöz!” – szól a mottó, a fókuszban pedig idén bolygónk biológiai sokféleségének megőrzése áll, valamint az, hogy vegyük észre és védjük saját környezetünket, vegyünk részt annak egészséges működésében. Legyen szó erdőkről vagy folyókról, tengerekről vagy vizes élőhelyekről, nekünk, embereknek is rendkívül fontos, hogy ezek az élőhelyek fennmaradjanak természetes állapotukban, megőrizve azt a gazdag növény- és állatvilágot, amit folyamatosan súlyos veszélyek fenyegetnek.

Kihívások

A Természetvédelmi Világalap hazai csapata, a WWF Magyarország izgalmas kihívást indított az esemény alkalmából. A „Kapcsolódj a Földhöz!” jele a wifi szimbóluma. A felhívás négylépéses kihívását bárki teljesítheti és ezzel hozzájárul a fenntartható élethez, környezete megóvásához. A kihívás első lépéseként felhívta a figyelmünket, hogy csatlakozzunk a Föld Órájához, kapcsoljuk le a nem feltétlenül szükséges világítást március 24-én, szombaton este, az említett időpontban, egy órára. Következő lépésként az erdők védelmében egy hétig ne nyomtassunk ki semmit, hanem online dolgozzunk. Harmadik lépésként egy hétig ne vásároljunk PET palackos vizet, hanem csapvizet igyunk. A negyedik és egyben utolsó kihívás, hogy egy hétig tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog járjunk iskolába illetve dolgozni –olvashatjuk a facebook.com/wwfhungary/ oldalon. A plakátokon szereplő 60-as szám a 60 percet jelöli, a plusz jel pedig azt, hogy ne csak 60 percig, hanem minden nap éljünk a kihívások szerint.

Csatlakozás

2007-ben indult a kezdeményezés Ausztráliából, tavaly már a világ 187 országának több mint 12 000 épülete és látványossága borult sötétbe egy órára. Az idén is lehet csatlakozni magánszemélyként, vállalatként, intézményként, önkormányzatként az akcióhoz. A foldoraja.hu oldalon lehet regisztrálni a saját vállalásokkal együtt. A vállalások tartalmaznak pl. gyertyafényes koncertet, gyertyafényes beszélgetést, lesz fáklyás kirándulás, élő zene, tűzzsonglőr és néptánc bemutató, csillagnézés… Regisztrálj te is!

Forrás: foldoraja.hu, wwf.hu, facebook.com/wwfhungary

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.