Kevesebb természeti erőforrást használjunk!

Kevesebb természeti erőforrást használjunk!

A Magyar Természet Napját ünnepeljük május 22-én, negyedik éve. A nevezetes nap három civil szervezet összefogásával jött létre.

A nevezetes nap három civil szervezet összefogásával jött létre. A WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mint az ország legnagyobb természetvédelmi szervezetei kezdeményezésére jött létre a jeles nap. A szervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek 2014-ben a hazai természetvédelem megerősítése céljából. A Magyar Természet Napjának megalapítása volt a céljuk és a figyelem ráirányítása hazai természeti értékeinkre, erőforrásaink fontosságára. A kezdeményezéshez 15000 ember és számos szervezet csatlakozott.

Sokszínű világ

A jeles nap egyben a biológiai diverzitás ünnepe. Az ENSZ 1993-ban nyilvánította május 22-ét a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napjává.Ezen a napon a világ számos országában hívják fel a figyelmet a világ sokszínűségére. A biológiai sokféleség kifejezi természeti környezetünk gazdagságát, melyben környezet és az élőlények kölcsönhatása ökoszisztémát hoz létre. E nélkül elképzelhetetlen az emberi élet, mint pl. a virágokat beporzó méhek nélkül, a káros szennyező anyagok egy részét elnyelő, oxigént kibocsátó növények nélkül.

Fenyegető veszélyek

A biodiverzitást fenyegeti egyes állat-és növényfajok kihalása, sérülékennyé válása, melyek az emberi tevékenység számlájára írhatók. Az élőlények sokféleségével benépesült Földünket megóvhatjuk, ha kevesebb természeti erőforrást használunk. Mindannyian tehetünk ennek érdekében, egyénileg pl. azt, hogy változtatunk életmódunkon, közelítjük a természeteshez. Védjük a környezetünket pl. azzal is, hogy természetes, helyben termesztett élelmiszereket fogyasztunk, mellőzzük a félkész-és készételeket. Annyit vegyünk, amennyit elfogyasztunk, ne dobjunk ki ételt. Szintén mellőzzük a gazdag csomagolóanyagba burkolt, illetve egyszer használatos árucikkeket. Válasszunk tartós műszaki cikket, jó minőségű ruhaneműt. Ne vegyünk felesleges, gyenge minőségű árucikket. Közösségi közlekedést vegyünk igénybe a saját gépkocsink helyett, illetve kerékpárral vagy többen összefogva, egyikünk autóval járjunk dolgozni. Felesleges holminkat adjuk tovább azoknak, akiknek szüksége van rá, illetve adjuk el vagy vigyük a hulladékudvarba. Spóroljunk az energiával: fűtéssel, villanyárammal, földgázzal, vízzel.

Gyűjtsük szelektíven a hulladékot! Pihenjünk a természetben, éljünk a természetes vizeink, erdeink nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekkel. Ismerjük meg az ott élő növényeket, állatokat!

Szobrok hulladékból

A Magyar Természet Napját kezdeményező civil szervezetek is részt vesznek a 2018. május 25-28. közötti gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. Ennek része e hulladékszobor, azaz Trash Art készítő verseny, melynek idei témája „Az újrahasznosítás művészete a biodiverzitásért”. Ebben az évben a biológiai sokféleség és az ebben bekövetkezett, ember okozta hatások kerülnek a figyelem középpontjába. Weblap: https://www.trashart.hu/, idei nevezők: https://www.trashart.hu/2018-as-versenyprogram-61-nevezes/A szabadtéri pályaműveket a gödöllői helyszínen kiállítják, majd vándorkiállításként járják az országot, illetve közösség rendezvényeken szerepelnek dekorációként, környezet-és természetvédelmi rendezvényeken installációként. Ezt követően a hulladék alapanyagot biztosító cégek elszállíthatják telephelyükre. A Trash Art célja, hogy a szobrokkal, a szemléletformáló kiadványokkal és ismeretterjesztő előadásokkal felhívja az emberek figyelmét az újrahasznosítható hulladék értékeire. Tudatosítsa, hogy ezeket  vissza kell juttatni a gazdaság körforgásába. A másodnyersanyagokat, mint pl. PET palack, üveg, papírhulladék a feldolgozók válogatják, feldolgozzák és új termékeket készítenek belőle.

Bővebben: wwf.hu, kornyezetert.hu, godollofilmfest.com

további cikkek

TeSzedd! – Az emberek egyre nagyobb tudatossággal viszonyulnak a környezetükhöz hírek
Teszedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció: Az együttműködés sikere a tiszta környezetért hírek
Környezettudatosság 2.0: 5 új tipp a környezettudatos mindennapokhoz hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.