Minimális figyelem és akarat – ennyire lenne szükség az embertől, tőlünk, ahhoz, hogy kevésbé zsákmányoljuk ki és kevésbé szennyezzük a bolygót, amelyen élünk. Erre a gondolatra fűzte fel szűk kétperces munkáját a Kincsünk! című film alkotója, aki az OMG – Ezdedurva! kategóriában nevezett az OHÜ Filmpályázatára.
A videóban azt igyekszik bemutatni, hogy a Földet hogyan rombolja le az ember a pénzért, és teszi tönkre, szennyezi a természetet, és ezen keresztül saját magát is. Persze, vannak kivételek…
Jelentkezz Te is a Filmpályázatunkra!
Eredeti, kreatív alkotásokat várunk, amelyek a közönség soraiban rekeszizomrángást (LOL – Sírva nevettess!) vagy szemelkerekedést (OMG – Ezdedurva!) okoznak. A lényeg, hogy a filmed újszerű, lendületes legyen, és elsősorban fiataloknak szóljon. Bármilyen, hulladékkal kapcsolatos témát feldolgozhatsz az illegális lerakástól kezdve a szemetelésen át a hulladék megelőzéséig, újrafelhasználásáig.
A munkádat neves szakemberekből – Novák Péter, Pokorny Lia és Vadon János – álló zsűri értékeli majd. Hulladékos szakmai szemmel pedig dr. Wégner Krisztina, az OHÜ ügyvezetője nézi majd meg a filmed a zsűriben.
A verseny végén az első három helyezettet díjazzuk mindkét kategóriában, illetve a zsűri különdíjat is odaítél, mindezt összesen majd 2 millió forint értékben.