Februárban is erdőt takarítottak a PET Kupa résztvevői

Februárban is erdőt takarítottak a PET Kupa résztvevői

Újra fellélegezhet az erdő: négy hektáros Natura 2000-es ártéri terület tisztult meg a hulladékszőnyegtől.

Mint a PET Kupa szakemberei sajtóközleményükben ismertetik, legújabb akciójukban négy hektáros Natura 2000-es ártéri erdőterületet tisztítottak meg főként a pillepalack hulladéktól 2018. február 22-25. között. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában levő területen három nap alatt 1200 zsák szemetet gyűjtöttek össze. A Kupa történetében először került bevetésre egy professzionális ipari bálázógép, amellyel 21 bálába préseltek össze 12 000 palackot. Ezzel párhuzamosan a PET Kupa szakemberei bejárták a Felső-Tisza 70 folyamkilométeres szakaszát, hogy felmérjék az ottani hulladékhelyzetet és ezzel előkészítsék a nyári környezetvédelmi, vízi versenyt. Az akció a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, és a Vízügyi Igazgatóságok szakmai segítségével valósult meg.

Felszámolt szennyeződés

A kemény téli idő ellenére ötven önkéntes és vízügyi szakember dolgozott napokon keresztül a Tisza 678 és 679-es folyamkilométer közötti szakaszán, a Vásárosnamény és Tiszaszalka közötti területen, hogy felszámolják az ártérben felhalmozódott szennyeződést. A PET Kupa a nyári szemétszedő versenyen túl, év közben is szervez hulladékgyűjtő és terepfelmérő akciókat. Tapasztalataik alapján az ilyen típusú munkára a legalkalmasabb időszak, amikor még nincs zöld lombkorona és aljnövényzet a természetben, ezért is került sor ilyen korán a mostani bevetésre. A Tiszaszalka közelében levő ártéri erdő a Felső-Tiszán eddig legszennyezettebbnek bizonyult terület. A hulladékmentesítő munkához a PET Kupa jelentős segítséget kapott a Földművelésügyi Minisztériumtól, valamint az országos és területi vízügyi igazgatóságoktól. A négy hektáros Natura 2000-es ártéri erdőterületen összesen 1200 zsák szemetet szedtek össze.

Szelektív gyűjtés, tömörítés

A PET Kupa hagyományaihoz híven a takarítás során a szelektív gyűjtés, a válogatás és a tömörítés az egyik fő szempont. A megtisztított területről a hasznosítható anyagok – a közszolgáltató segítségével – a hulladékhasznosítókhoz kerülnek. Az összegyűjtött és gondosan átválogatott hulladék fele újrahasznosításra alkalmas – mondta el a tapasztalatokról Hankó Gergely, a PET Kupa hulladékgazdálkodási szakembere és projektvezetője. Ennek megfelelően a területen összesen 60 m3 hasznosítható hulladék gyűlt össze. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jóvoltából egy ipari méretű bálázógép is bevetésre került. Ezzel 12 000 db újrahasznosítható pillepalackot préseltek össze 21 bálába.

Vizsgálati terület

Előrelépés és újdonság a hulladékhelyzet felmérésének irányába, hogy a takarítás alatt lévő erdőben egy 10×25 méteres vizsgálati terület került kijelölésre. A szakemberek megvizsgálták a terület szennyezettségét, a hulladékok összetételét és darabszámát. A felmérés eredményeitől a szakemberek azt várják, hogy összehasonlíthatóak lesznek a tengerparti és óceánparti eredményekkel, mert hasonló módszerrel zajlott a mérés.

Szeméthelyzet feltérképezése

Az erdőtakarítással párhuzamosan a PET Kupa szakemberei a Felső-Tisza 70 folyamkilométeres szakaszát térképezték fel újra, megvizsgálva az ottani szeméthelyzetet. Tapasztalatuk szerint ezen a részen az ártér egyes helyei állandó szennyezésnek vannak kitéve, míg mások megtisztulnak az áradások alkalmával. A Szatmárcseke és Tiszamogyorós közötti szakaszon frissítésre került az online térkép, augusztus elején ez alapján találják meg a PET Kupa versenyzői a hulladékszigeteket.

A PET Kupa eddig 180 folyamkilométer monitorozott végig a Tiszán, hogy feltárja a folyón és árterében lerakodott pillepalack és hulladékszennyezést. A mostani, kitakarított terület az eddig ismert legszennyezettebb szakasz volt. A szennyezés súlyosságát mutatja ez a videó, amelyet egy hónapja készített a PET Kupa: https://youtu.be/IInyCLXrquk

Filmfelvételek, filmes bejátszások a helyszínről:

A felvételeket a Természetfilm.hu Egyesület csapata készítette.

A napi termés (kész bálák)

https://www.facebook.com/petkupa/videos/970781966404025/

A bálázás

https://www.facebook.com/petkupa/videos/970634133085475/

FETIVIZIG Szipa-telep. Munkában a prés.

https://www.facebook.com/petkupa/videos/970632116419010/

Bejelentkezés a ‘szalkai erdőből éles bevetésről

https://www.facebook.com/petkupa/videos/970591769756378/

Élőben Gergelyiugornyáról a Rákóczi híd mellől, az előző napi zsákmány kiterítése

https://www.facebook.com/petkupa/videos/970574563091432/

Fotók: Konyha Miklós

 

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.