EWWR-díj: megvannak a magyar jelöltek

EWWR-díj: megvannak a magyar jelöltek

Európai Hulladékcsökkentési Hét jelöltekEldőlt, ki képviseli hazánkat az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó küzdelemben. Kategóriánként egy akcióötletet választottunk ki a megmérettetésre. A nemzetközi zsűri várhatóan heteken belül összeül, és legkésőbb áprilisban megtudjuk, mely kategóriában mely három jelölt kerül shortlistre, azaz jut be a döntőbe. Magyarországon 150 akciót regisztráltak az Európai Hulladékcsökkentési Hétre az önkéntesek, és mintegy 100 ezer embert vontak be a kezdeményezésbe.

Az „előzsűri” a kezdeményezés magyarországi koordinátora, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (röviden: OKTF NHI, korábban: OHÜ Nonprofit Kft.) munkatársaiból állt össze: az Európai Hulladékcsökkentési Hét szervezőcsapatának tagjaiból, valamint a szervezet kommunikációs szakembereiből. A szűrés keretében a zsűritagok alaposan átnéztek minden olyan Magyarországon megvalósított Európai Hulladékcsökkentési Hétre regisztrált akciót, amelyet beneveztek az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó versenybe.

Rengeteg zseniális ötletet kaptunk, ám mivel kategóriánként csak egy, az összességében legjobbnak tartott akció nevezhető az elismerésre minden országból, az alábbi akciófejlesztőket választottuk ki a megmérettetésre:

  1. Államigazgatási szerv/hatóság: Dudar Város Önkormányzata
  2. Egyesület/civil szervezet: DMJV Városi Szociális Szolgálat Irodai
  3. Gazdálkodó/ipari szervezet: STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
  4. Magánszemély: Greksa Lászlóné
  5. Oktatási intézmény: Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskolája
  6. Egyéb (kórházak, idősek otthona, könyvtár): Mendei Könyvtár.

A felterjesztett akciófejlesztők akcióötleteit a későbbiekben egyenként bemutatjuk…

A kiválasztás – mint minden évben – idén is olyan kritériumok mentén történt, mint a

  • figyelemfelkeltés és kommunikáció;
  • eredetiség, követendő jó gyakorlat és példa;
  • az akció tartalma, a hulladékcsökkentésre, újrahasználatra vagy anyagában történő hasznosításra fektetett hangsúly;
  • másolhatóság: megvalósíthatóság Európa egyéb országaiban;
  • az akció hosszú távú hatása, elért eredmények értékelése.

Nagy segítségünkre voltak a döntésnél az akciók lebonyolításáról kapott beszámolók, hiszen minél színesebb, informatívabb volt az összefoglaló, annál teljesebb képet kaptunk az akcióról, ez pedig növelte az esélyt a díjra való felterjesztésre.

A végső döntést egy nemzetközi szakmai zsűri hozza majd meg, amelynek tagjai a környezetvédelmi ágazatokban és a Európai Hulladékcsökkentési Hét Díj - döntőhulladékgazdálkodás területén dolgozó, európai szinten elismert szakemberek. A legjobb akciókat szintén a fenti kritériumok alapján választják majd ki mind a hat kategóriában.

Azt, hogy mely országok által felterjesztett mely akciók kerülnek be a döntőbe, várhatóan áprilisban tudjuk meg. A nemzetközi díjátadó ceremónia Magyarországon lesz május 27-én. Addig tehát, nincs más hátra, mint szorítani a fenti akciókért… 🙂

Idén november 21-29. között lesz az Európai Hulladékcsökkentési Hét – már most lehet gondolkodni a megvalósítandó ötleteken…

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.