Ételhulladék csökkentése mobil applikációval

Ételhulladék csökkentése mobil applikációval

leves

Európai Hulladékcsökkentési Hét idén is lesz, a tavaly óta megszületett ötleteket november utolsó hetében lehet majd megvalósítani. A visszaszorítást célzó kezdeményezéseket azonban addig sem muszáj nélkülözni. Mindjárt itt egy jó példa arra, hogy a miként lehet mobil applikáció segítségével csökkenteni a megtermelt ételhulladékot.

ReDinner névre hallgat az a magyar fejlesztésű alkalmazás, amely a vendéglátóhelyeken, illetve élelmiszerértékesítési pontokon a nap végén megmaradt ételekről gyűjt információt, majd egy étlaphoz hasonlatosan − a felhasználó tartózkodási helyét figyelembe véve − listát készít a közelben elérhető, kedvezményesen megvásárolható élelmiszerekről, maradék készételekről.

A fejlesztők azt remélik az alkalmazástól, hogy mind a vendéglátóhelyek, mind a fogyasztók hasznára válik, előbbieknél kevesebb étel megy a nap végén kárba, utóbbiak pénztárcabarát módon jutnak az aznapi betevőhöz. Nem utolsó sorban pedig az alkalmazás életre hívását az a célkitűzés indokolja, hogy társadalmi szinten kevesebb ételt pazaroljunk el, vagyis csökkentsük a megtermelt ételhulladék mennyiségét!

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság az Európai Hulladékcsökkentési Hét koordinátoraként üdvözli ezt a kezdeményezést, mely egyébként nem példa nélküli, alapja ugyanis az azonos célú, Dániában fejlesztett alkalmazás, a Too Good To Go, mely kizárólag éttermek megmaradt kínálatát közvetíti.

mobiltelefon

A hazai ReDinner első körben a nagyobb forgalmat bonyolító büfékkel, önkiszolgáló helyekkel és kifőzdékkel lép együttműködésre, és várhatóan 2016 szeptemberétől startol – kezdetben Androidon, majd IOS-en.

Jó étvággyal várjuk.

Forrás: Index.hu

Frissítés (2016.09.14): Már megjelent a mobil applikáció is! Használjátok minél többet és reméljük, hogy fellendül a kínálati és keresleti oldal is hamar:
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.redinner.user

 

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.