Egyedi táskák hulladékból

Egyedi táskák hulladékból

A RePityke márkát öt éve, két barátnő hozta létre, akik váltani szerettek volna az akkori élethelyzetünkből.  Baktai Dórit és Németh Katit a barátságon túl az alkotás és a textilek szeretete is összekapcsolta, és formába öntötték vágyaikat. Nem igazán állt tudatos koncepció és márka stratégia mögöttük és akkoriban még csak nem is az újrahasznosítás volt a fő céljuk. Egyszerűen csak elkezdték a nagymamáiktól örökölt gyönyörű ruhákat átalakítani táskákká. 

Ők magunk se gondolták, hogy mennyit fejlődnek és változnak majd a márka által. Az első termékeik nagyon egyszerűek voltak, különböző szatyrokat varrtak a színes, mintás anyagokból. Mindegyik teljesen másmilyen volt, még keresték a saját stílusukat. Aztán jöttek az egyre bonyolultabb táskák, a ReGym típusú tornazsák és a ReZip típusú laptop hátizsák. Ezeket már egységesen készítik és a visszajelzések alapján folyamatosan fejlesztik. Így került a tornazsákba például belső zseb, vagy lett lecserélve a karabineres táskapánt a ReZipben. Kedvelt darabjuk még a ReCon, amit talán pont azért szeretnek sokan, mert már a tervezésnél odafigyeltek arra, hogy milyen igényeket szeretnének kiszolgálni ezzel a táskafazonnal. Öt éve, amikor indultak, még nem volt akkora divat az öko-tudatos életmód. Voltak ugyan más márkák is, akik újrahasznosítással foglalkoztak, de amit és ahogyan ők csinálták, az merőben új volt. Az ő táskáikon ugyanis nem feltétlenül látszik elsőre, hogy másod felhasználású anyagokból készülnek. Szép, különleges táskák, amikből csak egyetlen darab létezik. Sokaknak már ez is elég ok arra, hogy tőlük válasszon. A mai világban viszont már kifejezetten plusz értéknek számít az, hogy a táska alapanyagait újrahasznosítják a gyártás során.

Minden egyes táskájuk egy külön kis világ azáltal, hogy milyen alapanyagokat válogatnak hozzá össze. Gyakran megakad a szemük egy-egy anyagon, legyen az egy külső, vagy bélésanyag, de van, hogy egy szép bőrhöz, műbőrhöz válogatnak. Aki egyedi tervezésen járt már náluk, az tapasztalhatta, hogy többféle utat választhat, attól függően, hogy milyen hatást szeretnének elérni. Ez a végtelen játék, a mozaikos mintákkal, színekkel és formákkal nagyon inspiráló számukra minden tervezés során. Az anyagok pedig végül mindig egymásra találnak.

A táskák külsejéhez leggyakrabban bútorkárpitokat használnak fel, melyeket egy kárpitos műhelyből gyűjtenek össze, de érkezett már ilyen jellegű felajánlás is. A belső bélésnek alkalmas ruházati-, lakás- és hobbitextileket családtagoktól, barátoktól és a márka követőitől kapják. A táska mozaikos mintázatául szolgáló bőrök és műbőrök pedig egyrészt kárpitos maradékok, másrészt pedig különféle márkák szabászati hulladékából gyűlnek össze. A táskák mellett, a saját szabászati hulladékukból neszeszereket és tolltartókat készítenek, a bőröket és textilbőröket pedig workshopjaikon használják fel.

Azokból az anyagokból, amik a műhelyükbe érkeznek, igyekeznek a lehető legtöbbet felhasználni, ezért szinte semmi nem vész náluk kárba.

további cikkek

TeSzedd! – Az emberek egyre nagyobb tudatossággal viszonyulnak a környezetükhöz hírek
Teszedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció: Az együttműködés sikere a tiszta környezetért hírek
Környezettudatosság 2.0: 5 új tipp a környezettudatos mindennapokhoz hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.