Díjeső – Arany LolliPOP ’13 – 3:3 az OHÜ javára

Díjeső – Arany LolliPOP ’13 – 3:3 az OHÜ javára

Arany LolliPOPIsmét kihúzhatjuk magunkat: három díjat is elhozott az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a Kreatív Online Arany LolliPOP 2013 díjátadójáról. Ez azt jelenti, hogy már nemcsak mi tartjuk jónak, amit csinálunk, hanem a reklámszakma is.

A „Zöldlista – vásárló program” egyrészt a Hoszteszpromóciók kategóriában Shortlist-re került, azaz, bejutott a döntőbe, másrészt harmadik lett a BTL-alapú komplex (integrált) kampányok sorában. A „Körforgó – szelektív forgatag” pedig a Lakossági partik, koncertek, roadshow-k, fesztiválhelyszínek kategóriában lett a második legjobb.

Érdemeltünk volna egyébként egy negyedik elismerést is, miután a november 26-i ünnepségen, a BMC-ben a mi projektvezetőnk, Kancsár Móni volt a „Legszélesebb mosolyú díjátvevő” Török Szabolcs szóvivő és Gyetvai Réka, a Bell & Partners munkatársa mellett.

A Kreatív Online minden évben az elmúlt esztendő legegyedibb projektjeit és a szakma legkreatívabb képviselőit díjazza ezen a BTL és kommunikációs versenyen. Az OHÜ három nevezése és három díja pedig azt jelzi, hogy a reklámszakma is elismeri a szervezet társadalmi tudatformáló kampányait.

Nem ez az első szakmai díjunk már, márciusban a Zöldlista-vásárló program az Élelmiszer szakmai magazin Greennovációs nagydíját hozta el.

Köszönet ezért mindenkinek, aki kivette a részét a kampányokból, különösen a Társadalmi kapcsolatok osztály és a Bell and Partners Kft. ügynökség munkatársainak!

Arany LolliPOP

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.