Akcióötletek

Ötletek_EWWRHa még nincs saját akcióötleted, akkor segítünk…

A regisztráció során megjelölheted, hogy melyik ötlet nyerte el a tetszésedet (akár többet is választhatsz).

Válassz az akciók közül annak megfelelően, hogy milyen típusú szervezet képviseletében szeretnéd végrehajtani az akcióötleteket. Ha csak egymagad csatlakoznál az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, akkor böngészd át a magánszemélyeknek szóló akcióötleteinket:

Oktatási intézmények számára

Hulladék detektív program

Akció, mely során az iskolákban keletkezett hulladék csökkentése érdekében a gyerekekkel közösen mérjük fel a problémás területeket, ezekre közösen határozunk meg megoldási javaslatokat, melyek a héten bevezetésre is kerülnek. A kinevezett „hulladék detektívek” felügyelik ezek betartását. A gyerekekkel plakátokat készítünk, mellyel felhívják a hulladékok okozta problémákra a figyelmet, úgy ahogyan ők maguk látják azt. Ezekből verseny is rendezhető.

Étel és élelmiszer hulladékcsökkentési verseny

Osztály vagy iskola szintjén olyan mindennapi praktikák összegyűjtése a diákokkal, mellyel csökkenthető vagy megelőzhető az elkerülhető étel és élelmiszer pazarlás. Az iskola étkezőjében alkalmazható technikák átbeszélése. Csapatokban verseny indítása az ötletek megvalósításának eredményei tekintetében, melyet otthon is tesztelnek a diákok, így növelve az akció által elért környezetre gyakorolt pozitív hatást. Kreatív rajzverseny hirdetése a résztvevők között.

Csere-bere nap és kreatív újrahasználat

Az akció során a már megunt dolgaink találnak új gazdára, a megmaradt tárgyak pedig jótékonysági célra kerülnek adományozásra. A programok között megjelenik a kreatív újrahasználat workshop és verseny formájában is: új termékeket, tárgyakat készítünk azokból a dolgokból, melyek e nélkül a hulladékok között végezték volna.

Hogyan szelektáljunk helyesen?

Hulladékok megfelelő szelektív gyűjtését népszerűsítő akció, mely során a diákok megismerik a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, hogyan csináljuk helyesen, és mi lesz az összegyűjtött hulladékok sorsa. Utóbbit egy helyszíni látogatás is kísérhet, mely során a gyakorlatban is láthatják a kis csoportokba szervezett érdeklődők – amennyiben van lehetőség a közeli hulladékkezelő meglátogatására – hogy mi a sorsa a megfelelő kukába dobott újrahasználható anyagoknak. Kreativitás csempészhető a gyűjtőedény kidíszítésére rendezett versennyel. A bevezetett intézkedés költségmegtakarítást is jelenthet az intézmény számára.

Csökkentsük együtt a papír hulladékot!

Papír hulladék csökkentése érdekében tett akció bevezetése, mely során a kétoldalas nyomtatás, illetve ahol csak lehet, a nyomtatás elkerülésére ösztönzünk, mellyel a tanárok, oktatók és a diákok egyaránt megcélozhatók. A bevezetett intézkedés költségmegtakarítást is jelent az intézmény számára.

Magánszemélyek számára

Tanuljunk meg helyesen szelektálni!

A kampány a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel a figyelmet egy verseny formájában, mely a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudást méri fel, mely során nem csak jól érezzük magunkat, de tanulhatunk is belőle.

Elektromos és elektronikai készülékek gyűjtése

Akció megvalósítása, mely az elektromos és elektronikai hulladékok szelektív gyűjtésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Fontos, hogy az elromlott, megsérült vagy éppen megunt elektronikai termékek ne a kukában végezzék. Egy elektronikai hulladékokra irányuló gyűjtés szervezésével biztosíthatjuk, hogy az összegyűjtött eszközök az arra kijelölt helyen megfelelő módon kerüljenek ártalmatlanításra. Valamint ennek fontossága, indokoltsága is tudatosítható a résztvevők körében.

Takaríts környezetbarát tisztítószerekkel!

Napjainkban sajnos egyre inkább elterjednek a nem környezetbarát tisztítószerek, vegyszerek. Egy akció során azonban felhívhatjuk a figyelmet a házi zöld praktikák alkalmazására a környezetünk és saját egészségünk védelme érdekében.

Közös étkezés maradék nélkül!

Egy étel és élelmiszerhulladék csökkentésére irányuló akció, melynek célja, hogy rávilágítson a felesleges pazarlás elkerülésének fontosságára. Egy piknik, közös étkezés szervezése a barátokkal, kollégákkal például tökéletes alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet erre, miközben közösen, jó hangulatban fogyasztjuk el az ételeket. Fontos, hogy figyeljünk arra, hogy ne keletkezzen étel hulladék, minden ételmaradékot csomagoljunk el a résztvevőknek.

Kis odafigyelés – kevesebb csomagolás

Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi csomagolási hulladékot termelünk mindennapjainkban. Ez az akció rávilágít arra, hogy a tudatosabb vásárlással számos hulladék megtermelését el tudjuk kerülni. Szórakoztató lehet például egy vízbár elnevezésű játék szervezése ismerőseink között, mely során kiderülhet a különböző ásványvizek kóstolása után, hogy a csapvíz szinte semmiben nem tér el a palackozott vizektől.

Reklámok, szórólap? Köszönöm, nem kérek!

A postaládánk minden héten tele van különböző reklámok anyagokkal, szórólapokkal, melyek nagy része szinte rögtön a kukában végzi, így óriási mennyiségű papír hulladékot termelünk. Ez a kampány az ilyen felesleges szórólapok elkerülésére hívja fel a figyelmet, melynek eszköze lehet például a postaládára helyezett „nem kérek szórólapot” matrica.

Előtérben az újrahasználat: csere-bere nap, „javítsuk meg együtt!” workshop

Ha tele vagy olyan cuccokkal, melyeket már egyáltalán nem használsz, viszont még használható állapotban vannak, akkor ez az akció Neked szól. Szervezz ismerőseid körében csere-bere napot, garázsvásárt, mely során már megunt dolgaid új gazdára találhatnak. Arról se feledkezz meg, hogy elromlott eszközeid még lehet, hogy javíthatók. Baráti körödben is lehet, sokan örülnének szerelési tippeknek, egy kávé mellett üljetek össze a tapasztalatok és tudás megosztására.

Gazdálkodó, ipari szervezet számára

Legyen a Te éttermed is zöld étterem!

Vendéglátóhelyeket célzó akció bevezetése, mely során a résztvevő vállalatok felhívják vendégeik figyelmét az étel és élelmiszerhulladék okozta problémákra, e tekintetben is ösztönzik őket a tudatosabb étkezésre. Kisebb mennyiségű ételek népszerűsítésével, a maradékok elvitelre való elcsomagolásával, vizes kancsóban sima csapvíz felszolgálásával a Te éttermed is lehet zöld étterem erre a hétre.

Csökkentsünk hulladékot szálláshelyeken!

Szálláshelyeket célzó akció bevezetése, mely során a hulladék megelőzését célzó intézkedések kerülnek bevezetésre.

Hogyan szelektáljunk helyesen?

Hulladékok megfelelő szelektív gyűjtését népszerűsítő akció, mely során a diákok megismerik a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, hogyan csináljuk helyesen, és mi lesz az összegyűjtött hulladékok sorsa. Utóbbit egy helyszíni látogatás is kísérhet, mely során a gyakorlatban is láthatják a kis csoportokba szervezett érdeklődők – amennyiben van lehetőség a közeli hulladékkezelő meglátogatására – hogy mi a sorsa a megfelelő kukába dobott újrahasználható anyagoknak. Kreativitás csempészhető a gyűjtőedény kidíszítésére rendezett versennyel. A bevezetett intézkedés költségmegtakarítást is jelenthet az intézmény számára.

Nyomtass okosan!

Adminisztráció során felhasznált papírmennyiség csökkentését célzó akció bevezetése, mely során a dolgozók figyelmét felhívjuk a kétoldalas nyomtatás előnyeire, illetve a csak annyit nyomtass, amennyit valóban szükséges alapüzenet népszerűsítésével is papírhulladék keletkezés kerülhető el. A bevezetett intézkedés a pozitív környezeti hatás mellett jelentős költségmegtakarítást is jelent a cég számára.

Mindennapi praktikák a csomagolási hulladékok csökkentésére

Csomagolási hulladék csökkentésére irányuló kampány, mely során a cégek felhívják dolgozóik figyelmét olyan apró praktikákra, melyek betartásával elkerülhető a csomagolási hulladék termelése. Így ösztönözve őket a minél környezettudatosabb mindennapokra az irodában is. Az új életvitel elkezdődhet már a kávé szünetben is, hiszen a mai kávéautomaták közül szinte mindegyiken találunk olyan gombot, melynek megnyomásával a kávét a saját bögrénkből tudjuk elfogyasztani. Ne feledkezzünk meg a reggeliről vagy ebédről sem. A munkában is jól esik az otthon elkészített étel, melyet műanyag tároló edénybe könnyedén magunkkal vihetünk nap, mint nap.

Zöld élelmiszerboltok – együtt a kevesebb csomagolási hulladékért!

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy olyan terméket vásárolt, melyekhez a szükségesnél jóval több csomagolóanyagot használtak fel. Ahhoz, hogy elkerüljük ezt a jelenséget, a boltok környezettudatosabb gondolkodására is szükség van. Ennek az akciónak a célja, hogy a boltok és vásárlók közös munkájaként csökkentsük a csomagolási hulladékot, valamint hozzájáruljunk a boltok által el nem adott és ezáltal hulladékká vált élelmiszerek mennyiségi csökkentéséhez. A cél elérése érdekében segítséget nyújthatnak a termékek mellé kihelyezett információs táblák vagy akár egy „last minute” sarok kialakítása, ahol a hamarosan lejáró termékeket lehet megvásárolni.

Zöld rendezvények, avagy „zöld” szórakozás

Rendezvények szervezése során zöld szempontok érvényesítése: például elektronikus jegy elfogadás, ételfogyasztás újrahasználható evőeszközök, tányérok felhasználásával. Ezekkel az intézkedésekkel nem csak zöldíthetjük programjainkat, de pénzt is megtakaríthatunk.

Államigazgatási szervek, hatóságok, egyesületek, civil szervezetek és egyéb szervezetek számára

Ételhulladék csökkentés a kantinokban

A kantinokban, étkezőkben bevezethető egy olyan ételhulladék csökkentésére irányuló kampány, mely segítséget nyújt abban, hogy hogyan tudjuk elkerülni, hogy az étel a kukában landoljon. Például a megmaradt ételt még otthon is elfogyaszthatod, csak egy ételhordó kell hozzá.

Veled is előfordult már, hogy többet főztél, mint ahányan voltatok? Ebben segítségedre lehet, egy receptkönyv, melynek segítségével úgy tudsz főzni, hogy nem termelsz ételhulladékot a megmaradt étel kidobásával.

Nyomtass okosan!

Adminisztráció során felhasznált papírmennyiség csökkentését célzó akció bevezetése, mely során a dolgozók figyelmét felhívjuk a kétoldalas nyomtatás előnyeire, illetve a csak annyit nyomtass, amennyit valóban szükséges alapüzenet népszerűsítésével is papírhulladék keletkezés kerülhető el. A bevezetett intézkedés a pozitív környezeti hatás mellett jelentős költségmegtakarítást is jelent a szervezet számára.

Elektromos és elektronikai hulladékok gyűjtése

Akció bevezetése, mely a munka során valamint a dolgozók használt elektronikai eszközök hulladékának szelektív gyűjtésére hívja fel a figyelmet. Az akció során a résztvevők megismerhetik, hogy miért fontos ezek szelektív gyűjtése, ártalmatlanítása, és hogyan lehet újrahasznosítani őket.

Újrahasználati nap kreatívan

Akció a termékek újrahasználatának népszerűsítésére. Jó program lehet egy „újrahasználati nap” szervezése, mely során a dolgozók elcserélhetik egymás között már megunt termékeiket ahelyett, hogy kidobnák azokat. Hirdessünk versenyt a kreatív újrahasználat nevében: a legjobb alkotások kerülnek díjazásra. A lényeg: már hulladékká vált anyagokat felhasználva kell új tárgyakat készíteni.

Hogyan szelektáljunk helyesen?

Hulladékok megfelelő szelektív gyűjtését népszerűsítő akció, mely során a diákok megismerik a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, hogyan csináljuk helyesen, és mi lesz az összegyűjtött hulladékok sorsa. Utóbbit egy helyszíni látogatás is kísérhet, mely során a gyakorlatban is láthatják a kis csoportokba szervezett érdeklődők – amennyiben van lehetőség a közeli hulladékkezelő meglátogatására – hogy mi a sorsa a megfelelő kukába dobott újrahasználható anyagoknak. Kreativitás csempészhető a gyűjtőedény kidíszítésére rendezett versennyel. A bevezetett intézkedés költségmegtakarítást is jelenthet az intézmény számára.

Ne dobd ki, ami megjavítható!

Az elromlott vagy megsérült termékek nagy része a kukába kerül, pedig lehet, hogy nagy részük javítható lenne. Így élettartamuk meghosszabbítható. Ehhez segítséget nyújthat egy workshop szervezése, ahova mindenki elviheti a javításra szoruló tárgyait.

Regisztrációdat követően az általad kiválasztott akció(k)ról bővebb tájékoztatást küldünk majd e-mailben, valamint a megvalósításában is segítséget adunk.

Várjuk regisztrációdat!

Minden akció számít!