Ahogy az EKSZ-nél szelektíven gyűjtenek

Ahogy az EKSZ-nél szelektíven gyűjtenek

tiszta szelektív hulladékok gyűjtése ELTE EKSZA 2008-ban – négy hallgatói szervezet és az intézmény összefogásával – létrejött EKSZ átfogó környezeti nevelési program mostanra önkéntesek hálózatán alapuló, intézményi fenntarthatósági programmá alakult át. Ahhoz az ELTE diákjai, dolgozói és ELTE-n kívüli érdeklődők is csatlakozhatnak. Az EKSZ-ben jelenleg 16 munkacsoport működik, az önkénteseket komplex motivációs rendszer is segíti, többek között ingyenes oktatásokon vehetnek részt (pl. komposztmester-képzés, pályázatírás).

elte eksz kollegiumi gyujtokA program keretében az önkéntesek a helyi sajátosságokat figyelembe vevő, kreatív megoldásokat találnak ki, mint az a polcos szelektív hulladékgyűjtő, amit a kollégiumokban helyeztek el, hogy a szűkös helyen is legyen lehetőség elkülönítve gyűjteni a hulladékot. Emellett konyhai komposztálás is folyik, amelynek végtermékével visszapótolják a tápanyagot a kerti talajba a kollégiumok udvarain. Külön gyűjtik az étolajat, a cigarettacsikkeket, a csipszes zacskókat, valamint a műanyag palackok kupakjait. A bevételükből pedig beteg gyermekeket támogatnak, vagy környezetvédelmi célra fordítják azt.

Az összesen 14 helyszín gyűjtési adataiból látszik, hogy fejlesztésekkel tovább növelhető a környezettudatosan kezelt anyagok mennyisége, mondta a szelektalok.hu megkeresésére az EKSZ program vezetője. Mudra Viktória, aki egyben – szintén társadalmi munkában – a Vezér Hallgatói Egyesület (VHE) elnöke, úgy látja, a másodnyersanyagok tisztaságának minősége is javítható így. Az egyébként jelenleg minimum 95 százalék.

Az EKSZ a létrehozása óta eltelt több mint fél évtizedben 60 szemléletformáló rendezvényt szervezett: az interaktív előadások mellett például filmeket készítettek, amelyekkel a gyűjtés helyes módját és menetét illusztrálták. Mudra Viktória szerint, a Ha a szelektív beszélni tudna 2. – A játék nem játék c. filmjük a Magyar Telekom Fenntarthatósági Nap 4. rendezvényén, 1. díjat nyert a filmes kategóriájában. A szelektív gyűjtési program a 2014-es Greennovációs Nagydíj Greennovatív Szolgáltató kategóriájában pedig okleveles minősítéssel végzett.

szelektív gyűjtés ELTEA hulladékok újra felhasználására kreatív műhelyt működtetnek, ahol például kartonpapír-hulladékból füzetet készítenek, amelynek értékesítéséből újabb gyűjtőket vásárolnak. Az upcyclingot kis füzetekkel népszerűsítik az egyetemi karokon, a kollégiumokban. Foglalkoznak faültetéssel és állatvédelemmel is.

Mudra Viktória szerint az idei évre a rendszer további finomítását, a program fenntarthatóbbá tételét, pénzügyileg saját lábra állítását tervezik. A Környezettudatos Egyetem alprogramban pedig a dolgozók felé igyekeznek még nagyobb mértékben nyitni.

komposztálás - ELTE EKSZ

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.