A mozambiki szeméthegy a szegények legszegényebbjeit temette maga alá

A mozambiki szeméthegy a szegények legszegényebbjeit temette maga alá

Egy 15 méter magas szeméthegy – amely hosszú évek alatt halmozódott fel – omlott le február 19-én éjjel az intenzív esőzés miatt, és 7 házat maga alá temetett. Az első beszámolók szerint 17 ember halt meg, közöttük egy anya, újszülött gyermekével.

Fővárosa, Maputo sűrűn lakott Hulene negyedében található szemétlerakó a környéken mélyszegénységben élő emberek megélhetési forrása. A Vöröskereszt 32 családot költöztetett ideiglenes szállásra.

A szeméttelepet 15 évvel ezelőtt be kellett volna zárni, mivel már akkor megteltnek nyilvánították, és erre a hatóságok ígéretet is tettek, ám a pénzügyi források nem tették lehetővé a telep bezárását, és azóta is szemetet szemétre halmoztak.

A telep környékéről egyszer már sikerült elköltöztetni az illegálisan ott lakókat, ám azok rövid idő elteltével visszaköltöztek a szeméthegy árnyékába. A katasztrófa kapcsán a hatóságok bejelentették, hogy a szeméttelep 200 m-es (!) körzetéből azonnali hatállyal mindenkit kiköltöztetnek.

A 17 halálos áldozat megrázta az Önkormányzati Tanácsot, és ezentúl nem lesznek elnézők az illegálisan építkezőkkel szemben. Az elmúlt évek során éppen az Önkormányzati Tanács engedélyezte az áram, és vízszolgáltatás bevezetését a területre, amely semmiféle szempontból nem alkalmas emberi életre.

–Ez az a terület, ahol normál körülmények között sem vizet, sem villamos energiát nem szabad biztosítani – vallotta be az Önkormányzati Tanács elnöke. – De az emberek már ott voltak, és vízre és áramra volt szükségük. Most az a legfontosabb, hogy a Hulaene hulladéklerakót véglegesen lezárjuk, és a lakókat a környékről elköltöztessük.

A szeméttelep 17 hektáron terül el. A szemetet tömörítés nélkül, szabadon kiszórják, és csak akkor fedik be földdel, ha éppen van. Az ellenőrizetlen szemétégetés, vagy az öngyulladás mindennapos. Naponta újabb 980 tonna hulladék kerül a lerakóba.

A hulladéklerakók összeomlása nem szokatlan a fejlődő világban. Tavaly egy hasonló eset alkalmával 100 ember halt meg Etiópiában, míg Srí Lanka fővárosában, Colombóban több tucat embert temetett maga alá egy hulladékhegy csuszamlás.

Forrás: CNN, http://ewn.co.za/

Fotók: Emildo Sambo/Verdade, https://expressodasilhas.cv, : GoogleMaps, CNN,

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.