A családok, azok érdekképviseletei, szakmai szervezetei számára is bemutattuk az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját és magyarországi programsorozatát.

A családok, azok érdekképviseletei, szakmai szervezetei számára is bemutattuk az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját és magyarországi programsorozatát.

Dr. Boros Anita az ágazatért felelős államtitkár elmondta, a család a társadalmi együttélés alapsejtje, legkisebb egysége. Kiemelt szerepe van a társadalmi viszonyok újraformálásában, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályait. 

Hozzátette, a család fontos funkciója a reprodukció, vagyis az utódnemzés. A nem is olyan távoli jövő generációi ezekben az években nőnek föl, tehetségük, adottságaik a szemünk előtt bontakoznak ki, ezért is fontos, hogy az élet minél színesebb palettáját megmutassuk nekik. A fenntartható fejlődésre való átállás elsősorban a jövő generációkat szem előtt tartva jelent fokozott felelősséget a mai felnőtt társadalom számára, hisz a gyermek életrevalóságának egyik feltétele az ősbizalom kialakulása, annak az érzésnek a megélése, hogy a világ jó és élni benne jó. Ehhez viszont egy élhető, tiszta bolygót kell hátrahagynunk számukra.

Az államtitkár hangsúlyozta, a gyermek a családban szocializálódik elsőként, szerepeket, feladatköröket sajátít el. Ilyen értelemben a környezettudatosság is egyfajta szerep, amely szülőként tanítható, és gyermekként elsajátítható. Már egészen korai életkorban elsajátítható az is, hogy a hulladék keletkezése sok esetben elkerülhető, mennyisége csökkenthető és nagy része újrahasznosítható. E tekintetben a családi minta, a szülői jó példa jelentheti az iránytűt a gyermek számára.

Dr. Boros Anita elmondta, az elmúlt évszázadban a fokozódó fogyasztás eredményeként a hulladéktermelés megtízszereződött, ennek fele pedig a háztartások szintjén keletkezik. A kreatív hulladékcsökkentésnek, újrahasznosításnak sokféle módja lehet egy családon belül is, a Hulladékcsökkentési Hét keretében megvalósított akciók pedig számos jó példával szolgálhatnak erre vonatkozóan.

Végül az államtitkár hozzátette, minden ember célja a boldogság elérése, ennek azonban egyéni, családi és társadalmi szinten is ára van. Ezt az árat pedig a jövő számára fizetjük egy hosszútávon működő fenntartható életforma megvalósításával.

Dr. Boros Anita elmondta, hogy a regisztrációs időszak végéig, november 13-ig várjuk az olyan vállalkozások jelentkezését, akik programjavaslataikkal, akcióterveikkel az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében be szeretnék mutatni, hogy vállalkozási tevékenységük, termelési folyamataik megszervezése során hogyan figyelnek a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasznosítására, újrahasználatára.

Amennyiben megvalósítandó ötletük van, kérjük, regisztráljanak a hivatalos honlapon: www.hulladekcsokkentesihet2020.hu, illetve a https://ewwr.eu oldalon! 

további cikkek

TeSzedd! – Az emberek egyre nagyobb tudatossággal viszonyulnak a környezetükhöz hírek
Teszedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció: Az együttműködés sikere a tiszta környezetért hírek
Környezettudatosság 2.0: 5 új tipp a környezettudatos mindennapokhoz hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.