Milliókat takarít meg az ELTE-nek az EKSZ

Milliókat takarít meg az ELTE-nek az EKSZ

elte eksz vezer uti kollegiumEredményesen vizsgázhatna a szelektív hulladékgyűjtés „tudományából” az a 250-nél több egyetemi hallgató, aki már csatlakozott az ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért programhoz, hiszen az alapos ismeretek mellett egyedülálló gyakorlatot is szerezhettek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kialakított környezeti nevelési rendszerben. Elszántságuknak és kitartásuknak köszönhetően az egyetem költségvetése pedig több millió forinttal lehet gazdagabb.

elte eksz kollegiumi gyujtokEgyre jobban behálózza az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) karait és kollégiumait az ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért (EKSZ) program, amelynek megvalósításával az elmúlt három évben mintegy 100 tonna szelektív hulladék került az egyetem épületeiből a hasznosítókba.

Az intézmény hallgatói és dolgozói együttműködésének egyik „következménye”, hogy idén négy kollégiumban kevesebb szemétgyűjtő konténerre van szükség. Mivel azok nem telnek meg az ürítési időpontokig, egy részüket visszamondták a közszolgáltatónál. Ezzel pedig az év végéig, mintegy 2,5 millió forintot takaríthatnak meg az egyetemnek. Legalább ilyen fontos eredményük, hogy a környezettudatos szemlélet és a fenntarthatóság gyakorlata mind több egyetemista életeleme. Sőt, egyre több ELTE-s dolgozó is csatlakozik az EKSZ önkéntes csapatához.

Az EKSZ kreatív filmjei:

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.