99 forint visszajár a környezetbarát palack után

99 forint visszajár a környezetbarát palack után

szőlőtőkék, szőlő, szőltermesztésGazdaságos, olcsó és a hulladékcsökkentéshez, környezetünk megóvásához is hozzájárul a visszaváltható borospalack. A Varga Pincészet vezette be az egyedülálló betétdíjas rendszert: visszavásárolják a dombornyomott logóval ellátott palackot, kimossák, és újra bort töltenek bele. Így 140-160 forintot takarítanak meg darabonként a fogyasztóknak, és éves szinten 85 kamionnyi hulladék keletkezését előzik meg.

tokaji-furmint-feledes-075lA palack-újrafelhasználási rendszert 2013. január elsején vezette be a pincészet. Évente 5 millió palack bort adnak el, ha a palackokat nem vennék vissza és használnák fel újra, ennyi hulladék keletkezne. Ha ezeket a palackokat – állítva – egymás mellé sorba tennénk, az a Budai Vártól egészen Aradig érne. Ezt a távot még autóval sem egyszerű megtenni: bő 4 órán át utazhatnánk a borospalackok mellett.

ovoros-barrique-szaraz-075lA pincészet ehelyett a környezettudatos borforgalmazás mellett tette le a voksát. Ez, amellett, hogy a környezetterhelést visszafogja, gazdaságos és olcsó is, hiszen az újrafelhasználással palackonként 63 forintnyi költséget takarítanak meg. Ez az ÁFA-val és a kiskereskedelmi árréssel terhelve 140-160 forinttal magasabb árat jelentene a boltok polcain. Így viszont a vásárlók minden visszavitt palack után visszakapják a 99 forintos betétdíjat.

Ezért az összegért a tapasztalataik szerint már az embereknek is megéri visszavinni a borospalackokat: jelenleg a visszagyűjtési arány 75 százalékos.

Minden hasonló kezdeményezés számít

Magyarországon az évente kibocsátott 100-110 ezer tonna üveg csomagolásból mindössze 30-35 ezer tonna a visszagyűjtés, tehát ennyi kerül vissza a rendszerbe és használják fel vagy hasznosítják anyagában újra.

Annak ellenére van ez így, hogy az európai uniós elvárás jelenleg 60 százalék, és ennek megfelelően az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség legalább 60 ezer tonnát részfinanszírozna, azaz ennyi üveg csomagolási hulladék gyűjtéséhez és újrafelhasználásához, anyagában hasznosításához járulna hozzá.

A helyzeten már csak azért is javítani kell, mert az uniós előírás alapján 2020-ra, 2025-re és 2030-ra 70, 80 és 90 százakra kell növelni a visszagyűjtési arányt.

boros poharak, vörös és fehér borFotók: vargabor.hu

további cikkek

Ki fizet valójában az olcsó internetes rendelésekért? hírek
Mennyi aranyat dobsz ki, ha a régi telefonod a kukában végzi? hírek
A modern csomagolási megoldások segítenek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.