Zöldlista: a csomagolás a leggyengébb láncszem

Zöldlista: a csomagolás a leggyengébb láncszem

Csomagolás kérdéseVan hová fejlődni a környezettudatos csomagolás választása terén. A Zöldlista vásárló program tavaly év végi felmérései szerint a kampány hat környezettudatossági irányelve közül erre figyelnek a legkevésbé a fogyasztók.

A program során személyesen megkérdezett vásárlók nagy része, 61 százaléka kifejezetten sűrűn (mindig vagy gyakran) vesz előre csomagolt élelmiszereket. Ezzel Meat at the Marketszemben a telefonon megkérdezettek többségére nem, vagy kevésbé jellemző az ilyen húsok, felvágottak, gyümölcsök vásárlása. A kétharmaduk (64%) nyilatkozott úgy, hogy ritkán vagy soha nem szokott ilyen, kevésbé környezetbarát terméket venni. Az eredmény tehát nem mondható tisztán jónak,  van mit tehát javítani a gondolkodásmódunkon.

Ezt támasztja alá az is, hogy ha népszerűségi sorrendet állítanánk fel a Zöldlista vásárló program környezettudatosságra vonatkozó irányelvei között, egyértelműen látszódna, hogy az újrahasználható csomagolású termékek a sor végén kullognak. Az ilyen áruk vásárlása ugyanis a legkevésbé elterjedt a lakosság körében a többi szemponthoz képest.

A személyesen megkérdezettek mindössze 39, a telefonos felmérésben résztvevőfogyasztóknak pedig csak 42 százaléka figyel oda erre a szempontra. Csak összehasonlításként: a legnépszerűbb irányelv, a bevásárlótáska vonatkozásában 80 és 79 százalék volt ez az arány.

Zoldlista_hutomagnes

A helyzet nem reménytelen, de mutatja, hogy le kell vonnunk a következtetést arról, mire kell jobban figyelnünk a jövőben, hogy még környezettudatosabb polgárok lehessünk!

A szándék már megvan

A Tetra Pak® Hungária Zrt. megbízásából a GfK Piackutató Intézet szintén tavaly decemberben készített közvélemény-kutatást. A felmérés azt vizsgálta, hogy mennyire fontos a magyar lakosoknak, hogy vásárlás során környezetbarát csomagolásban kapható élelmiszert válasszanak.

A kutatás legfontosabb tanulsága az, hogy a magyarok többsége előnyben részesítené azokat az élelmiszer csomagolóanyagokat, amelyekről tudja, hogy kevésbé terhelik a környezetet, s 15,2% anyagilag is hajlandó áldozni erre vásárlás során, ugyanakkor 17,8% válaszolt úgy, hogy akkor sem döntene környezetvédelmi szempont alapján, ha semmilyen különbség nem jelentkezne a termék árában.

 

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.