Zöld Börze a Debreceni Egyetemen

Zöld Börze a Debreceni Egyetemen

Debrecen Zöld BörzeA Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsága – amely 2013-ban elnyerte az Ozone Zöld-díjat is – 2014. november 11-én negyedik alkalommal rendezte meg a Zöld Börzét. Az egyetem aulájában mutatkozhattak be azok a szerveztek, intézmények, amelyek – a kiírás szerint is – nemcsak beszélnek a környezet védelméről, a szelektív hulladékgyűjtésről, az egészséges életmódról, az élhetőbb környezetről, hanem tesznek is ezekért.

A látogatóknak, érdeklődőknek – köztük hallgatóknak, tanároknak – lehetőségük nyílt arra, hogy közvetlenül tájékozódjanak a kiállítók tevékenységéről, kapcsolatot építsenek és munkájukhoz, tanulmányaikhoz forrásmunkák után érdeklődjenek.

Debrecen Zöld Börze OHÜ 1Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség – amely az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai koordinátora – hulladékcsökkentési totóval, kampányainak plakátjaival, filmjeivel, valamint helyben böngészhető, interneten letölthető kiadványokkal várta a látogatókat. Így törekedtünk arra, hogy minél kevesebb papírt használjunk, illetve minél kisebb ökolábnyomot hagyjunk a helyszínen…

A totót sikeresen kitöltők pólót, a kevésbé sikeresen kitöltők pedig hulladékcsökkentési hét jelvényt kaptak. Az egyes kérdéseket és az arra adott válaszokat közösen értékeltük ki és így volt alkalmunk a hulladék, az élelmiszerhulladék csökkentésének fontosságára és lehetőségeire is felhívni a figyelmet. Azok az érdeklődők, akik a helyben olvasható kiadványok internetes elérése után érdeklődtek, vagy tanulmányaikhoz kapcsolódó anyagokat kértek, email címükre kértek válaszokat, a letölthető oldalak linkjeit, amelyeket azóta már teljesítettünk is.

Debrecen Zöld Börze OHÜ 2Az egész napos Börze során tesztek, kreatív játékok, szórakoztató programok zajlottak, például a zöld műhelyben bárki megtanulhatott madáretetőt építeni, a zöld-kvíz kitöltése során pedig megtudhatták, melyek is a legzöldebb ünnepek.

A Zöld Börzén több civil szervezet és intézmény is képviseltette magát: Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány, az MME, a Greenpeace, DE-MK, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület, az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft., a Földművelésügyi Minisztérium Természet-megőrzési Főosztály, a Vadonleső Program, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és még sokan mások.

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.