Vadon Jani is laposra tapossa

Vadon Jani is laposra tapossa

2013. december 18.

Filmpályázat rendező OHÜA népszerű rádiós és televíziós műsorvezető is értékeli majd az OHÜ filmpályázatára beérkezett munkákat. Vadon Jani lesz a zsűri egyik tagja. A pályaműveket 2014. január 5-ig lehet benyújtani.

Vadon Jani filmpályázat OHÜSzelektíven gyűjti a hulladékot, takarékoskodik az energiával, sőt, időnként az utcán és az erdőben is összeszedi a szemetet Vadon Jani. Az országosan ismert rádiós, tévés egy korábbi interjújában elmondta, ha a járdán PET-palackot lát, laposra tapossa, és kidobja. Nem törődik azzal, hogy más dobta el.

Az egész családjukban a környezettudatos életmód a természetes. Amit lehet, komposztálnak, kicsi, környezetbarát autóval közlekednek, ha muszáj kocsiba ülniük. Általában inkább gyalogolnak, vagy tömegközlekednek.

Vadon Jani fontosnak tartja a környezettudatosság népszerűsítését, ezért is vállalta, hogy médiamunkásként részt vesz az OHÜ filmpályázatára beérkezett munkák értékelésében.

A filmpályázatra jelentkező fiataloknak egy olyan sorozat koncepcióját kell elkészíteniük, és pilotepizódját megalkotniuk, amely a 15-25 éves korosztályt szólítja meg.

Az alkotások foglalkozhatnak a hulladékok keletkezésével, gyűjtésével, feldolgozásával, környezetre gyakorolt hatásával, vagy az ahhoz kapcsolódó OHÜ filmpályázat nyereményemberi magatartással. A cél az, hogy meghökkentő összefüggésekre, érdekességekre, a mindennapok során nem érzékelhető, megérthető tényekre világítsanak rá, megcáfoljanak városi hulladékos mítoszokat.

A legjobb filmek természetesen nem maradnak jutalom nélkül, az első helyezett 150.000 Ft, a második helyezett 100.000 Ft, a harmadik helyezett pedig 50.000 Ft pénzjutalomban részesül. A legrátermettebb résztvevőknek emellett a zsűri felajánlja a sorozat elkészítésében való közreműködést.

Tehát, filmezésre fel! 🙂

Kép forrása: https://www.facebook.com/pages/Vadon-János/158002217582066

további cikkek

Ők az „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat” 2021. január 12. Hulladékcsökkentési hét
A “Hasznosítsunk újra, használjunk többször!” fotó pályázat nyerteseit Dr. Boros Anita jelentette be 2021. január 12. Hulladékcsökkentési hét
Kihirdetésre kerültek a “Fiatalokkal a fenntarthatóságért!” poszter pályázat nyertesei 2021. január 07. Hulladékcsökkentési hét
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.