Magyarország 2012 óta vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióban, melynek során helyi kezdeményezéseket valósítanak meg a csatlakozó önkéntesek annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzék. A Földművelési Minisztérium koordinálásával megszervezett hazai kampányhoz csatlakozók az elmúlt években is szereztek dobogós helyeket kreatív és hasznos – megvalósított – ötleteikkel. Az Európai Hulladékcsökkentési Díj elnyeréséért pályázó akciók közül a hazai zsűri a 6 kategória legjobb megvalósított ötletét terjesztette a brüsszeli koordinációt ellátó, nemzetközi szakemberekből álló zsűri elé. A nemrégiben megkapott információ szerint az idei döntősök közé 2 hazai akció is bejutott.
pumukli_ewwr_hetA tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Héten lebonyolított akciók között ismét bekerült a döntőbe egy magyar oktatási intézmény. Az érdi Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda akcióját a három legjobb oktatási intézményeket célzó akció közé sorolta a hat tagú nemzetközi szakmai zsűri. 2016-ban az Európai Hulladékcsökkentési Díjért több mint 90 szervezet versenyez szerte Európából.
Két magyar döntős az Európai Hulladékcsökkentési HétenMájus 27-én, Budapesten derül ki, kik kapják az elismerést

Bejutott a döntőbe az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó küzdelemben két magyar jelölt. A budapesti Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskoláját az oktatási intézmények, Greksa Lászlónét (Homokmégy, Bács-Kiskun megye) pedig a magánszemélyek kategóriájában választotta be a legjobb akciófejlesztők közé a nemzetközi zsűri. Az, hogy végül ők kapják-e az elismerést, 2015. május 27-én, Budapesten derül ki. A 2014. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét az eddigi legsikeresebb volt az Európai Bizottság kezdeményezésének történetében hazánkban: 150 akciót valósítottak meg az önkéntesek 2014. november 22-30. között.
OHÜ Filmpályázat 2014 - elődöntő eredményeVégre-végre lezajlott a Filmpályázatunk előzsűrizése... Nem voltunk egyszerű helyzetben, de végül döntöttünk. A végső zsűrizésre, ahol Vadon János, Novák Péter és Pokorny Lia választja majd ki a legjobb munkákat, a következő filmek kerültek be.
OHÜ Filmpályázat 2014 - YouTube közönségszavazásA Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatóinak munkáját már biztosan értékeli Pokorny Lia, Vadon János és Novák Péter. A filmet a YouTube közönség juttatta a döntőbe: ez a pályamű érte el a legtöbb megtekintést a videómegosztón.