Szerencsevarázsló szilveszteri ételek

Szerencsevarázsló szilveszteri ételek

Már csak pár nap van szilveszterig, ideje neked is készülődnöd rá. Takaríts ki, szedd össze a szelektív gyűjtőbe való üvegeket, PET palackokat, csomagolási hulladékot és szabadítsd meg tőlük a lakást. Tervezd meg a szilveszteri ételek sorát és vásárolj be az utolsó idei nagy sütés-főzésre. Még mielőtt nekilátnál a munkának, menjetek el együtt kikapcsolódni családostól gyógyfürdőbe. Meglátod, milyen jót fog tenni a meleg víz fáradt tagjaitoknak és a gyerekek is jót fognak hancúrozni az élménymedencében.

Használd ki az óévből hátra lévő napokat arra, hogy meghívod rég látott rokonaidat, illetve meglátogatod őket. Utána pedig kezdj hozzá a szilveszteri előkészületekhez. Ne egyedül dolgozz, készüljetek együtt a pároddal, a gyerekekkel az óév utolsó napjára, az újévre! Ha bulizni mentek, a gyerekekre pedig a nagyszülőknél köszönt 2018, akkor is készítsd el a hagyományos ételeket. Jól fog jönni, amikor hazaértek a szórakozásból, nem beszélve az újévről. Ha előre készülsz, nem kell a konyhában dolgozva kezdened 2018-at.

Malachús, bab, lencse

Figyelj az ételsor tervezése során a népi hagyományokra! A legtöbb tradicionális szilveszteri ételünket szerencsevarázslás céljából ették eleink. Te is így járj el! Úgy tartják, hogy szilveszterkor nem szabad szárnyas húst enni, mert elkaparja a szerencsét. Halat sem szabad enni azoknak, akik nem folyóparti településen élnek, ugyanis elúszik a szerencséjükkel. Fogyassz malachúst, ugyanis a malac kitúrja az orrával a szerencsét. Egyél lencsét, illetve babot, rizst, kölest, mert az apró szemű termés vonzza a pénzt a házhoz. Készíts többféle rétest, ugyanis a tészta nyúlik, elősegíti a gazdaság terjeszkedését. Mákosat is tekerj fel, az apró magvakkal szintén a gazdagodást célzod meg. Hentesnél vagy piacon vedd meg a nyersanyagokat, garantáltan hazai ízeket kapsz és támogatod a hazai termelőket.

Disznótoros, lila káposzta, köles

A szilveszteri egész napos, és az újévi étkezésre is gondolj a menü tervezésekor! Ne felejts virslit venni. Ilyenkor nagyon kedvező áron is vásárolhatsz, de tartsd szem előtt azt, hogy sertéshúsból készült, jó minőségű árut vegyél. Készíts disznótoros vacsorát szilveszterre, hurkát, kolbász, párolj hozzá almás lila káposztát vagy vegyél savanyú káposztát, illetve párold meg azt is. Főtt, vagy sült krumplival tálad. Süss malachúst. Sózás után pácold be a szeletelt malackarajt a következő páccal: tört fokhagyma, bors, őrölt pirospaprika, őrölt köménymag. Tedd be a hűtőbe néhány órára, illetve egy éjszakára.  Majd rakd át kizsírozott tepsibe, önts alá egy kicsi vizet és alufólia alatt süsd meg. Az utolsó 20 percben vedd le róla az alufóliát is pirítsd meg. Köretnek adj hozzá kölest. Ugyanúgy készítsd el, mint a rizst. Dinsztelj meg apróra vágott vöröshagymát zsiradékon, szórd bele a kölest, forgasd át a hagymás zsíron, öntsd fel vízzel, sózd, borsozd és főzd meg. Amikor félig megfőtt, vedd le a tűzről és párold tovább a saját gőzében fedő alatt.  Akkor van készen, amikor rózsaként kinyílnak a szemek. A lencsefőzelékhez a lencsét áztasd be egy éjszakára, öntsd le róla a vizet, öntsd fel tiszta vízzel, tegyél bele vöröshagymát, fokhagymát, babérlevelet, szemes borsot, sót. Főzd meg, rántsd be, majd keverj bele egy kis mustárt és cukrot. 

Korhelyleves, kocsonya

Az újév hajnalán jól fog esni a savanyú korhelyleves. Piríts meg apróra vágott hagymát zsiradékon. Vedd le a tűzről és hintsd meg őrölt pirospaprikával. Tedd bele az átmosott, kifacsart savanyú káposztát, füstölt oldalast, pár gerezd fokhagymát. Rizs helyett szórj bele árpagyöngyöt vagy más néven gerslit. Fűszerezd meg babérlevéllel, szemes borssal. Öntsd fel vízzel, tegyél bele sót főzd meg, rántsd be és tejföllel tálald. A kocsonyához vegyél disznófület, farkat, körmöt. Alaposan sikáld meg és tedd fel hideg vízbe, lassú tűzön főni. Tegyél bele 1-2 szál négybe vágott sárgarépát, fehérrépát, bőven szemes borsot. A legfontosabb a fokhagyma, 1-2 fejet is beletehetsz tisztított gerezdek formájában. Főzd 3-4 órán át, majd szűrd le. Oszd szét tányérokba a főtt húst, majd szűrd rá a levet és hűtsd ki.

Rétes

A rétessel könnyebb lesz a dolgod, mint gondoltad. Csak előre begyúrt, nyers tésztát kell venned, megdarálnod, lereszelned, összeállítanod a tölteléket, megtöltened és kisütnöd. Ünnepek előtt az élelmiszerüzletek hűtőpultjában találsz tálcás nyers rétestésztát fél és egy kilogrammos kiszerelésben. Változatos tölteléket készíthetsz hozzá. Töltsd meg pl. almával, túróval, káposztával, mákkal, dióval illetve ezek változataival. Az almáshoz reszeld le az almát a „nagylyukú” reszelőn. Hagyd egy kicsit állni, majd facsard ki. Keverd össze egy kis cukorral és őrölt fahéjjal. A mákoshoz darálj mákot és cukorral, valamint egy kis tejjel főzd meg. A dióval ugyanígy járj el. Ha túl sok tejet öntöttél volna hozzá, szórj bele egy kis búzadarát. A káposztáshoz édes káposztát válassz. Reszeld le szintén a „nagylyukú”reszelőn, majd sózd meg és hagyd egy kicsit állni. Facsard ki és dinszteld meg egy kis zsiradékon. Egy kicsit cukrot és őrölt feketeborsot adj hozzá. A túróhoz üss egy tojást, reszelj bele citromhéjat, adj hozzá cukrot és keverd össze. A mák tölteléket lazíthatod reszelt almával, reszelt, nyers sütőtökkel is. Oszd egyforma darabokra a tésztát és nyújtsd ki. Kend le olajjal, oszd szét rajta a tölteléket és tedd a tepsibe. Kend le a tetejét felvert nyers tojással és süsd meg. Gyorsan dolgozz és olajozd a tésztát, különben kiszárad és eltörik.

A bőséges étkek mellé készíts bőségesen innivalót: ásványvizet, gyümölcslevet, házi limonádét.

 

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.