Rekord a PET Kupán

Rekord a PET Kupán

PET KupaMinden eddiginél több, összesen 45 ezer darab műanyag palacktól tisztították meg a Felső-Tisza vidékét a 4. PET Kupa hajósai. A saját építésű, pillepalack hajókból álló flotta a Szatmárcseke–Tiszamogyorós folyószakaszt hajózta végig. Ismét bebizonyították, hogy összefogással, elszántsággal, ötletességgel és kemény munkával hatalmas eredményt lehet elérni.

A környezetvédelmi kezdeményezés hat napja alatt a Tiszából és a folyó árteréből 65 köbméternyi hulladékot, azaz több mint 45 ezer darab műanyag palackot és egyéb anyagot gyűjtöttek össze. A résztvevők összesen 62 szennyezett helyszínt találtak, amelyek közül 21-et meg is tisztítottak.

PET KupaA PET Kupa célja, hogy felhívja a figyelmet a Tisza fokozódó szennyezésére. A résztvevők amellett, hogy igyekeztek minél több pillepalackot kiszedni a folyóból, monitorozták, és egy nemzetközi mobiltelefonos alkalmazás, a Trash Out segítségével rögzítették az ártérben található hulladék-hegyek pontos helyzetét és méretét azért, hogy minél teljesebb legyen a területre vonatkozó “hulladéktérkép”. Ennek távlati célja, hogy megkezdődhessen egy határokon átnyúló, nemzetközi együttműködés az ismétlődő tiszai PET-palack áradat megállítására, és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására.

Idén ezen felül a folyó vizének minőségét is vizsgálták. Vettek mintát a vízből és az üledékből is. Míg előbbi a folyó pillanatnyi állapotát mutatja meg, utóbbi hosszabb időtartamról szolgálhat információval, hiszen sok szennyezőanyag kötődik az iszapszemcsékhez, és azokkal kiülepedve feldúsul az üledékben. Bár az átfogó eredményekre még várni kell, az már most egészen biztos, hogy ez az iszonyú mennyiségű műanyag megmutatkozik a mintákban.

A PET Kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület társ-szervezőként és filmes partnerként vett részt a lebonyolításban, a filmes stáb által készített fotók és rövidfilmek tájékoztatták a nagyközönséget a környezetvédelmi akcióról. A hulladék elszállításában és hasznosításában az Észak Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. segítette a környezetvédők munkáját. Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság fő támogatóként járult hozzá az akció sikeres megvalósításához.

Az idei versenyt egyébként a FesztPet, a Gödöllői Természetfilm Fesztivál és a Médiatanács közös hajója nyerte; a PET Kupa hajós flottáját alkották: Aztakeservit, Bandisztán, EvezőSÖK, FesztPet, Kutyavacsorája, MeglePETés2, Obi van KENUbi, PAPILIO, PETemplom, Schneci, TISZA2.

 

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.