Őszidő a Herman Ottó Intézetben

Őszidő a Herman Ottó Intézetben

2016. november 10.

Family Walking Dog Through Winter Woodland2016. november 12-én nyílt nappal várja a természet és környezetbarátokat a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet. Ezen a napon interaktív játékokon, izgalmas kísérleteken, előadásokon ismerkedhetnek meg a kicsik és a nagyok a minket körülvevő világ természetes szépségével, kihívásaival. Mindenkit hívnak, várnak, akit foglalkoztat bolygónk megóvása, vagy csak egyszerűen tudni szeretnéd, hogy milyen munka zajlik a budapesti Park utcában, a Rózsakert szomszédságában.

Az Intézet munkatársaival az értékes hulladékok színes világába barangolhatnak az érdeklődők, a komposztudvaron pedig bemutatják, gyakoroltatják a helyes komposztálás gyakorlatát, mely szorosan kötődik a nemrégen útjára indított Fűts okosan! kampányhoz is.
 
A globális klímaváltozás hatását  látványos kísérleten keresztül mutatják be, ahol az óceánok vízszintjének emelkedését is követni lehet. A természet csodáiról pedig interaktív játékokon, fejtörőkön és kvízeken keresztül lehet tájékozódni.
 
Mivel a felnövekvő generáció környezetvédelmi nevelése közös érdek, így abban kiemelt szerep jut a pedagógusoknak. Ezért ezen a nyílt napon a pedagógusok számára szakmai konferenciát rendezünk, amelynek középpontjában a hulladékkeletkezése megelőzése, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás kerül.
 
Mindezen programok mellett természet inspirálta ékszerek és élő állatok bemutatója is várja az résztvevőket.
Az esemény részletes, pedagógusok részére szóló meghívója és programja elérhető ide kattintva.
 
meghivo_hoi

további cikkek

Ők az „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat” 2021. január 12. Hulladékcsökkentési hét
A “Hasznosítsunk újra, használjunk többször!” fotó pályázat nyerteseit Dr. Boros Anita jelentette be 2021. január 12. Hulladékcsökkentési hét
Kihirdetésre kerültek a “Fiatalokkal a fenntarthatóságért!” poszter pályázat nyertesei 2021. január 07. Hulladékcsökkentési hét
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.