Nyitunk a környezettudatosságra vásárláskor

Nyitunk a környezettudatosságra vásárláskor

nyitás a környezettudatosságra ZöldlistaHa csak a Zöldlista vásárló program keretében kitöltött kérdőívek számát tekintjük, már akkor is szembetűnő a változás. Míg a 2012-es kampányunk keretében 6.909, addig a 2013-as akció során 10.223 vásárló válaszolt a kérdéseinkre. A pozitív irányú gondolkodásmódbeli változást a felmérések eredményei is alátámasztják.

Zöldlista vásárlóprogramA Zöldlista vásárló program keretében hat környezettudatos vásárlási szempont gondolatmagvait igyekeztünk elültetni az emberek fejében. Ezek közül például a bevásárlólista készítése már 2012-ben is nagyon népszerű volt, és ez tavaly sem változott: a válaszadók 65 százaléka azt mondta, minden alkalommal összeírja előre, mit akar venni a boltban. Azonban míg 2012-ben 24, addig 2013-ban már valamivel több, 26 százalék volt azok aránya, akik nagy bevásárlások előtt vetik papírra a gondolataikat.

Javulást mutat a bevásárlótáska-eldobható műanyag szatyor arány is: míg 2012-ben a vásárlók 19, addig 2013-ban már csak 18 százaléka választotta utóbbi, nem környezettudatos megoldást.

A felmérésekből az is kiderül, hogy nem veszünk meg akármilyen árut: legalább minden második ember előnyben részesíti a hazai és az idénytermékeket. 2012-ben a megkérdezettek 51 százaléka mondta azt, hogy mindig a helyi árukat választja, és 89%-uk vallotta azt, hogy idénytermékeket vásárol. 2013-ban ez az arány 53 és 91 százalékra nőtt.

A kutatásokból az is kiderült, hogy sokan keresik a nagy kiszerelésű termékeket és az utántöltőket is, előbbieket általában a papíráruk, a mosó- és tisztítószerek, utóbbiakat pedig főként a tisztító- és tisztálkodási szerek vonatkozásában. Ez a 2012-es és a 2013-as év eredményét egyaránt jellemezte.

Úgy tűnik tehát, hogy bár kis lépésekkel, de haladunk egy, a mindennapjait környezettudatosabb módon élő nemzet irányába…

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.