Miért szelektáljuk a hulladékokat?

Miért szelektáljuk a hulladékokat?

shutterstock_264496331A hulladék egyidős az emberiséggel. Folyamatosan növekvő mennyisége már jóval időszámításunk előtt komoly fejtörést okozott. A hulladék felhalmozódása az állandó települések létrejöttével egyre nagyobb gonddá vált, amit tovább fokoztak az azzal együtt járó higiéniai problémák és fertőzésveszély.

A környezetünk mellett saját magunkat is védjük

A görögök már az ókorban rendeletet alkottak a hulladékok kezelése érdekében. A 14. század környéki időkből származik a gólyaláb, amit arra találtak ki, hogy az embereknek ne a kórokozók hadát rejtő szennyben és szeméthalmokban kelljen járniuk.

Itthon, Pesten 1840-ben indult el az első szemétgyűjtő vállalkozás, majd az ipari forradalom idején mindenütt drasztikusan átalakult a megtermelt hulladék mennyisége és összetétele.

A szemétdombokat az I. világháború alatt és után átkotorták, hogy még “használható”, pl. égethető (fűtés) hulladékhoz jussanak. Az első PET palackokat 1977-ben vezették be.

Itthon 1981-ben nyílt meg a főváros hulladékégető műve, majd 2003-ban kezdték el felállítani Budapest 100 különböző pontján a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket.

A hulladék érték

A hulladékok szétválogatásának és gyűjtésének nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági előnyei is vannak: a hulladék érték, hiszen a hulladékká vált anyagokból másodnyersanyag nyerhető ki. Ennek felhasználásával kíméljük természeti erőforrásainkat és csökkentjük a lerakóba kerülő hulladék mennyiségét is, amivel környezetünk szennyezését mérsékelhetjük.

Filmpályázat a környezeti szemléletformálásért

Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság immár harmadik alkalommal írta ki filmes pályázatát, amelyre fiatal alkotók kreatív, egyszerű üzeneteket megfogalmazó alkotásait várják.

A pályázat fő üzenete: „Hozz ki többet kevesebből!”, ennek kapcsán arra kérik a vállalkozó kedvű jelentkezőket, hogy mutassák meg képekben, mit jelent a gyakorlatban a számukra a környezetükre való tudatos odafigyelés és a hulladékokkal való felelős bánásmód. A filmek beküldési határideje: 2016. május 1.

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.