Kaposvár a Tisztítsuk meg az Országot-projekt mintavárosa lenne

Kaposvár a Tisztítsuk meg az Országot-projekt mintavárosa lenne

Az ITM által elindított Tisztítsuk meg az Országot-projektben nem csak nagy
állami cégek, gazdálkodó, civil és egyházi szervezetek vettek, vesznek részt,
hanem városok, községek is. Kaposvár a legnagyobbak egyike a programban, a
somogyi megyeszékhely az elsők között kapcsolódott be az ország
megtisztításába.
Kaposváron ugyanakkor nem csak az úgymond „hagyományos” módszereket
alkalmazták a város megtisztítására, bár tény, hogy folyamatosan vannak ilyen
akciók is: szemétszedés, az illegális hulladéklerakók feltérképezése és
felszámolása is folyik. Kaposvár már a program indulásakor egyértelművé tette,
a projekt mintavárosa kíván lenni, átvéve más települések jó példáit, gyakorlatait
is.
Talán kevesebben tudják, de Kaposváron működik a település méretéhez
arányosítva az egyik legátfogóbb hazai térfigyelő-rendszer, ezt az eszközt is
bevetik a tisztább városért. A kamerarendszer révén tavaly nyárig már tucatnyi
esetben buktattak le illegális szemetelőket a somogyi megyeszékhelyen.
Tettükért az elkövetők mindannyian 100 és 150 ezer forint közötti bírságot
kaptak.
Kaposvár példája egyébként azt is megmutatja, a nagy állami cégek bevonása a
Tisztítsuk meg az Országot-projektbe milyen előnyös a lakosság számára. A
MÁV ugyanis több más állomás mellett célul tűzte ki a kaposvári pályaudvar
hulladékmentesítését is – ezt ugyan a vasúttársaság, és nem a városi
önkormányzat végzi, de a haszonélvezői a helyi és környékbeli polgárok, hiszen
őket fogadja tiszta környezet az utazás során.

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.