Így indult el a Tisztítsuk meg az Országot!-projekt

Így indult el a Tisztítsuk meg az Országot!-projekt

2021. július 23.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020-ban hirdette meg a
„Tisztítsuk meg az Országot!” projektet, amelynek során állami és
önkormányzati együttműködés keretében megkezdődött az erdőkben, a folyók
mentén, a vasúti és közúti létesítmények mellett, valamint az önkormányzati
közterületen fellelhető hulladékok felszámolása. Ezen illegális lerakók olykor
évtizedek óta halmozódtak, és szennyezték, csúfították környezetünket – ilyen
nagyságrendű tisztítási projekt ugyanis korábban nem volt még
Magyarországon.
Ahhoz, hogy valóban széles körű és hatékony lehessen a munka, számos partner
is bekapcsolódott a projektbe. A MÁV (Magyar Államvasutak Zártkörűen
Működő Részvénytársaság) fő feladata a vasúti pályák, pályaudvarok,
telephelyek illegális hulladéktól történő mentesítése, míg a Magyar Közút NZrt.
célja az országos közúthálózat menti területek, pihenőhelyek, parkolók illegális
hulladéktól történő megtisztítása volt. A projektbe bekapcsolódtak az állami
erdészeti társaságok, nemzeti park igazgatóságok, amelyek vállalásként tűzték ki
az erdőterületek, turistaútvonalak, a kezelésükbe tartozó területek illegális
hulladéktól történő mentesítését. A projekt partnere az Országos Vízügyi
Főigazgatóság (OVF) is, a vízfolyások partszakaszainak illegális hulladéktól
történő mentesítése révén.
Természetesen a települések sem maradhattak ki: előzetesen felkérve és
pályázaton keresztül több kategóriában vettek részt a nagyszabású munkában a
városok-községek. Emellett az innovációért és technológiáért felelős miniszter
által támogatott civil valamint gazdálkodó szervezetek, egyházi jogi személyek
is bekapcsolódtak a feladatokba.
De a projekt nem lehetett volna teljes, ha a lakosság, a polgárok nem szállnak
be, és nem érzik szívügyüknek az ország megtisztítását. Épp ezért jött létre a
HulladékRadar-applikáció, amely révén bárki bejelenthette, ha illegális lerakóra
bukkant. A járványhelyzet ellenére is sok ezer bejelentés érkezett.
A projekt idén is folytatódik, hiszen van még feladat. Tisztítsuk meg az országot
közösen!

további cikkek

Több mint 5000 m3 hulladéktól tisztultak meg nemzeti parkjaink 2021. július 30. TMOP
Zöld hulladék: illegális lerakás helyett legális felhasználás 2021. július 30. TMOP
Szó szerint gyilkolhat a műanyaghulladék az erdőben 2021. július 29. TMOP
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.