Lassan mind elfogyasztjuk a nyáron eltett házi befőtteket. Napról-napra gyűlnek az üres üvegek, gondoljunk csak a savanyúságokra, gyümölcsbefőttekre, lekvárokra és egyéb csemegéket tartalmazó üvegekre.

Egy darabig ide-oda pakolásszuk, majd amikor már végképp nem tudunk vele mit kezdeni, jó esetben elvisszük a szelektív gyűjtőbe. Rendszeresítsük ezt a szokásunkat, mert az üveghulladék végtelenül felhasználható, a feldolgozás, újragyártás során mindig azonos minőségű termék készül belőle. Figyeljünk, hogy csak a következő üvegek gyűjthetők szelektíven: befőttes üvegek, ásványvizes üvegpalackok, sörös-, borosüvegek, röviditalok palackjai, kozmetikai termékek üvegcséi pl.: parfümök, arckrémek csomagolása. Öblítsük ki az üvegeket és úgy dobjuk a szelektív gyűjtőbe. Nem baj, ha összetörik.

Élelmiszertároló

Hagyjunk az üvegekből otthonra is és használjuk fel különbözőképpen! Egyrészt őrizzük meg, hogy majd nyáron az egész család örömére újra befőttet tegyünk el benne. De az üvegeket addig is használjuk. Pl. az egyforma, kisebb üvegekbe önthetünk innivalót, mint limonádét.

Ehető ajándékot is csomagolhatunk üvegbe, mint pl. süteményt, lekvárt, szörpöt. Nyaralókba, hétvégi házakba költségkímélő módon ne vegyünk külön tárolóedényeket, hanem tartsuk befőttesüvegben a tartós élelmiszert: pl. lisztet, grízt, rizst, száraztésztát, zabpelyhet… Haszna, hogy könnyen tisztítható és megóvja az élelmiszert a nedvességtől, molytól, rágcsálóktól. Az apró üvegeknek kilyuggathatjuk fedelüket és só-, illetve borsszórónak használhatjuk.

Mécsestartó

Hasznos dekorációnak is elkészíthetjük. Például a kisebb üvegeket megfesthetjük mécsestartónak. Ebben az esetben rajzoljuk meg papírra a mintát és ragasszuk be belülről az üvegbe celluxszal. Kívülről fessük az üvegre a mintát kontúrozó üvegfestékkel. Majd vegyük ki a papírmintát és öntsük körbe az üveget belülről üvegfestékkel. Gyorsan dolgozzunk, mert hamar szárad a festék. Miután megszáradt, drótból csavarjunk rá fület. Próbáljuk ki, milyen kellemes hangulatvilágítást ad mécsesünk.

Másik változatához, a csillagképes mécseshez kevés alapanyagra lesz szükségünk. Az üvegen kívül alufólia tálca, zsákvarró tű, papír és olló jelentik a kellékeinket. Vágjunk ki akkora darabot az alufólia tálcából, amekkora belefér az üvegbe úgy, hogy belülről körülérje. Majd papírra rajzoljuk rá a nekünk tetsző csillagképeket és hozzá még csillagokat. Tegyük alá a méretre szabott alufóliát és lyukasszuk át a rajz szerint. A csillagképek csillagait az olló hegyével kössük össze, a vonalakkal elvékonyítva az alufóliát. Majd tegyünk bele mécsest és nézzük meg kékesen derengő fényét.

Virágoskert

A különleges formájú szörpös üvegeket vázának is használhatjuk. Kenjük be ragasztóval az üveget, majd csavarjuk körül spárgával. Mini növényeket is nevelhetünk a kicsi üvegekben, főleg pozsgás levelűeket ültessünk bele. Tarthatunk benne tűt, cérnát, ceruzát, szöget, csavarokat, egyéb apó alkatrészeket.

Bármit is tartunk benne, csinosítsuk ki! Festhetünk rá mintát, bevonhatjuk dekupázs technikával, írhatunk rá szöveget… a lehetőségek tárháza végtelen.

 

A csillagképes mécses fotója: designmom.com

, , , , ,