Hasznosítás a lakásban

Hasznosítás a lakásban

OrchideaTizennégy orchideám van a lakásban. Van közülük olyan, amit nagy, kifejlett, virágzó növényként vettem vagy kaptam és van néhány, amiket bébiorchideaként vásároltam.

A bébiket (steril növény: steril táptalajon egy 180 ml-es üvegben, átlagosan 4-5 db virág nevelkedik) 3 hónap után ki lehetett venni az üvegből és külön lehetett ültetni.

Itt kezdődött a kreatív otthoni hulladékhasznosítási ámokfutásom.

Savanyúságos vödör hasznosítás - orchideaKétségbeesetten kerestem az átlátszó cserepeket, amibe egy nagyjából kétcentis mininövényt bele lehet ültetni úgy, hogy közben a megfelelő páratartalom is biztosított legyen.  A kedvenc inkubátoraim az egyik gyorsétterem salátás doboza és a savanyúságos vödör voltak.

A másik megoldásra váró feladat a felnőtt növények gyökérzetének párásítása úgy, hogy közben fényt is kapjanak. Tudom, hogy léteznek átlátszó orchideakaspók, én mégis a saját feleslegessé vált savanyúságos vödreimet fogtam be erre a célra.

Műanyag otthoni hasznosítása - orchideaKözben a bébik is kamaszkorukba léptek, kinőtték az inkubátort, ezért átköltöztettem őket új lakhelyükre. Naná, hogy most is egyszer már másra használt lakot kaptak: egy-egy pudingos poharat, amit a dekorkavics dobozába állítottam be, így biztosított a pára és a fény is.

Biztos vagyok benne, hogy van szebb és jobb megoldás is, de nekem fontos, hogy amit választok, az környezettudatos legyen. Márpedig a legjobb hulladék az, ami nem is képződik…

Műanyag doboz otthoni hasznosítása - orchidea

Ha neked is vannak ötleteid, hogy hogyan csökkenthetnéd a hulladékképződést, akkor akcióötleteddel jelentkezz az Európai Hulladékcsökkentési Hét-re (2013. 11. 16.- 11. 24.)!

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.