Balatonfüred Eötvös Loránd EWWR_1Intézményünk csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2013-as programjához. Iskolánk 2010. június 5. óta Ökoiskola, kiemelten figyelünk a környezettudatos nevelésre.

Balatonfüred plakat EWWRTöbb programot, akciót is szerveztünk már ennek keretében, rendszeresen részt veszünk a „Virágos Füredért” pályázaton, melyet az intézmények körében az idei évben megnyertünk. Az Ökoiskolai cím megújítására benyújtott pályázatunk elbírálás alatt van.

A projekt keretében kreatív pályázatot hirdettünk általános iskolás és óvodás korú gyermekek számára. A „Gondold újra! – nevet kapta rendezvényünk.

Megvalósítandó céljaink között megfogalmaztuk az elgondolkodtatást, figyelemfelkeltést középpontba állítva a hulladékkezelés és csökkentés problémáját. Az eszköze pedig a gyerekek kreativitása, sajátos látásmódja, hatalmas vállalkozó kedve volt.

Balatonfüred Eötvös Loránd EWWR_2Hulladékból készített használati – vagy dísztárgyakat vártunk a pályázóktól. Nyolc iskolát és nyolc óvodát hívtunk meg az eseményre. Színes, figyelemfelkeltő plakátot készítettünk a tájékoztatás hatékonyabbá tételére, a honlapon is megjelentettük a felhívást.

Iskolánkban is elkezdődött a munka. Tanítási órák témája volt a szelektív hulladékgyűjtés, tudatos vásárlás, a hulladékcsökkentés lehetőségei. Technika órákon, napközis foglalkozásokon pedig – az ötletek összegyűjtése után – készültek az alkotások. Természetesen a szülők is összefogtak, sok mű családi körben öltött végső alakot.

A Szülői Munkaközösség is kivette a részét a munkából, segítségükkel született meg a plakát, és a díjazottaknak átadott oklevelek.

Közel száz egyéni pályázó volt, alkotás pedig még ennél is több, hiszen volt aki több művel is képviseltette magát. Hat csoport – osztály, képzőművész szakkör – is küldött pályaművet.

Ötletesebbnél ötletesebb, minőségileg megfelelő módon kivitelezett munkákat kaptunk. A kiállítás összeállításánál is törekedtünk a színvonalas kivitelezésre.

A kiállítás hivatalos megnyitójára 2013. november 21-én került sor. A meghívottakat köszöntötte Diószeghy Leopoldina intézményünk Balatonfüred Eötvös Loránd EWWRigazgatója, beszédet mondott és a díjakat átadta Szabó Lajos tankerületi igazgató úr. Az ünnepélyes alkalomra minden pályázót meghívtunk, a Füred TV munkatársai tudósítottak az eseményről.

A megnyitón készítettünk fényképeket, melyeket az iskola honlapján tettünk közzé.

Rendezvényünket támogatta Hári Lenke alpolgármester asszony. A legérdekesebb, legötletesebb alkotók díjazásban részesültek, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségtől kapott pólók és kitűzők mellett, iskolánk alapítványa (A Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány) segítségével vásároltunk ajándékkönyveket és okleveleket. A kiállítást megtekintő minden gyerekeket pedig arra kértük, hogy töltsenek ki egy, a látottakhoz kapcsolódó kérdőívet.