Globális szemétszedés

Globális szemétszedés

Bulgaria_lets_do_itA balkániakat mozgatta meg leginkább a „Let’s Do It!” mozgalom  tavaly

Rengetegen szedték a szemetet Albániában, Koszovóban és Bulgáriában is. Ezekben az országokban volt a legnagyobb az előrelépés a nemzetközi akció megvalósításában, amelyből világszerte 2,5 millió önkéntes vette ki a részét.

Estonia_lets_do_itA „Let’s Do It!” egy olyan környezetvédelmi mozgalom, amelyet 2008-ban civilek alapítottak Észtországban. A célja az illegális szemetelés megfékezése helyi és globális szinten rövid és hosszú távon. Emellett próbál megoldást találni a problémára egy fenntarthatóbb rendszer kialakítása érdekében szakemberek és politikusok bevonásával. Az akció keretében azt szeretnék elérni, hogy ugyanabban az időben a világ minél több pontján minél több ember tisztítsa meg a szűkebb, esetleg tágabb környezetét.

Bulgária 2013_5Az első alkalommal mintegy 50 ezer ember gyűlt össze és “takarította ki” az egész országot, mindössze 5 óra leforgása alatt. Az akció csupán 500 ezer euróba került, míg normál körülmények között egy hasonló eredmény elérésére 22,5 millió eurót és 3 évet kellett volna fordítania az észt kormánynak.

A „Let’s Do It!” mozgalom népszerűsége évről évre meredeken emelkedik. A görögök tavaly megduplázták az önkéntesek számát, és idén arra készülnek, hogy megdöntik a saját rekordjukat. Mexikóban 40 ezer ember szedte a szemetet az akció keretében, ami ugyanilyen nagy sikernek számít. Erősödik a mozgalom Iránban és Egyiptomban is, ami szintén óriási eredmény.

Tavaly például Svédországban 700 ezer, Bulgáriában 375 ezer, Romániában 200 ezer, Albániában 147 ezer, Ukrajnában 143 ezer, míg Koszovóban 132 ezer állampolgár csatlakozott önként a kezdeményezéshez. A „Let’s Do It!” akcióban az elmúlt 6 évben összesen 9 millió ember vett részt a világ 110 országában.

Bulgária 2013

Bulgária 2013_2

Bulgária 2013_3

Forrás: mediabank.letsdoitworld.org

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.