Ezúttal a szépségipar, az egészségipar és a háztartás-vegyipar képviselői lettek megszólítva az Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán!

Ezúttal a szépségipar, az egészségipar és a háztartás-vegyipar képviselői lettek megszólítva az Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán!

Dr. Boros Anita, az ágazatért felelős államtitkár elmondta, a szépségiparnak elsősorban női vásárlói vannak de mostanában a férfiak is egyre inkább nyitnak a különböző szépségipari készítmények irányába. Minden kornak megvan a saját szépségideálja, ahogyan azok a praktikák is, ahogyan az áhított szépség elérhető. Ahogy haladunk az időben, úgy fejlődtek ezek a praktikák. A szépségkultusz már az ókorban virágzásnak indult a sumérok, az egyiptomiak és a görögök körében, és továbbfejlődött a középkorban, egészen napjainkig.

Ilyen értelemben a Hulladékcsökkentés Hetén bolygónkra is tekinthetünk úgy, mint egy hölgyre, aki bár örök fiatal, hisz évről-évre megújul, az emberi civilizáció fejlődésével mégis öregedett némiképp, hisz erőforrásain velünk is osztozik.

Az államtitkár hangsúlyozta, a tiszta, bio összetevőkből készült kozmetikumok iránti kereslet az elmúlt néhány évben világméretű trenddé duzzadt a szépségiparban és egyre inkább teret hódít a „Zöld Kémia” elve is. A cél az, hogy a biológiailag könnyen lebomló szerves összetevők az egyes termékek receptjeiben növekvő arányban forduljanak elő. Egyre több termék készül növényi eredetű megújuló nyersanyagokból, kevesebb oldószer felhasználásával.[1]

Dr. Boros Anita hozzátette, napjaink kihívása ugyanakkor a szépségipari termékek csomagolásának ésszerűsítése is, hisz egyre több terméktípus kerül piacra, egyre több fázisból áll a szépségápolás és egyre kisebb adagokban érkeznek a termékek. Ennek a folyamatnak köszönhetően az árucikkek csomagolása külön művészet, mi több, iparág lett. Éves szinten a szépségipar 120 milliárd egységnyi csomagolóanyagot termel, aminek jelentős része műanyag. Ha jelentős szemléletváltozás nem történik, 2050-re az emberiség 12000 millió tonnányi műanyag szeméttel körülvéve éli majd mindennapjait. A változás elindult, egyre több termék csomagolóanyaga ma már üveg, papír vagy fém, illetve egyes esetekben újrahasznosított műanyag.[2]

Az államtitkár kiemelte, a Föld örül, ha szépségét kreativitásunkkal emeljük, a legfontosabb mégis, hogy hagyjuk tündökölni eredendő mivoltában. A hulladékgyűjtés a szépségápolás legalapvetőbb módja. Itt az alkalom, hogy néhány trükkel, praktikával tegyünk próbát arra, hogy földanya arcán a fáradt ráncokat kisimítsuk.

Dr. Boros Anita elmondta, hogy a regisztrációs időszak végéig, november 13-ig várjuk az olyan vállalkozások jelentkezését, akik programjavaslataikkal, akcióterveikkel az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében be szeretnék mutatni, hogy vállalkozási tevékenységük, termelési folyamataik megszervezése során hogyan figyelnek a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasznosítására, újrahasználatára.

Dr. Boros Anita elmondta, hogy a hulladekcsokkentesihet2020.hu/ weboldalon minden kapcsolódó információ megtalálható, így az is, hogyan lehet regisztrálni. A központi honlapon számos hasznos ötlet is olvasható.


[1] https://www.origo.hu/tudomany/20180222-kozmetikai-ipar-es-kornyezetvedelem-hogyan-ellenorzik-a-vegyuletek-biztonsagossagat.html

[2] https://nlc.hu/trend/20201013/szepsegipar-muanyag-csomagolas-hulladekkezeles-ujrafelhasznalas/

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.